Curiai döntvények és elvi jelentőségű határozatok polgári és bünügyekben, szakszerű tárgymutatókkal. Hatodik folyam (Budapest, 1890)
gépet saját neve alatt vette, annak árát maga fizette ki, illetve, váltóéi fogadmányokat adott. A 4' ., 5*/. és 77. alatti telekkönyvi kivonatok taralma szerint alperesnek különálló vagyona volt, sőt felpesek beismérése szerint ingatlanai, a hivatkozott okmányban megnevezetteken kivül, máig is vannak. Alperes beigazolta azt, hogy a sár-szent miklósi 76. számú telekjegyzőkönyvben foglalt ingatlannak, ugy 32 hold földnek árát maga fizette ki ; nem tagadtatott, hogy a vásárlásokat saját neve alatt-eszközölte, s a jogügyletek neve alatt köttettek meg. Ily körülmények között minthogy alperes igazolta azt, hogy neki öröklött*s külön álló vagyona már volt, hogy ezen vagyon oly értékű voltr melyből örökhagyó hozzájárulása nélkül az általa felsorolt vásárlásokat tehette, miután a bizonyítási eljárás során kiderült, hogy az általa teljesített vásárlásoknál a vételár kifizetésére nézve ,saját maga személyében vállalt kötelezettségeket, miután továbbá a fentebbi indokolásokból következtethető az, hogy. a gőzcséplőgép a gazdasági felszereléshez tartozó oly czikknek, mely nélkül kisebb gazdaság kezelhető nem lenne, nem tekinthető, felperesek kötelessége lett volna igazolni azt, hogy a gőzcséplőgép közösen szereztetett, hogy a vásárolt ingatlanok követelt vételára örkkhagyó hozzájárulásával szereztetett meg, s hogy e szerint az is közszerzeményt képez, mely bizonyításnak terhe annyival inkább nehezedik felperesekre, minthogy a -történt vásárlások nem állanak arányban az alperes által örökhagyóval együtt birt ingatlanok évi jövedelmeivel. Ekként tehát alperes által bebizonyitottnak volt veendő, hogy a gőzcséplőgépet, a szent-miklósi 76. számú telekjegyzőkőnyvben foglalt ingatlant, végre a 32 hold földet különálló öröklött vagyonából vásárolta, hogy ekként azok ára közszerzeményt nem képez, s hogy felperesek ezen vagyonra nézve öröklési igénynyel fel sem léphetnek ; stb. A budapesti kir. Ítélőtábla a következőleg itélt : A kir. Ítélőtábla az elsőbiróság ítéletének alperes részéről felebbezett azt a neheztelt részét, hogy a néhai T. Julianna hagyatékáról felvett leltárban 5—30. tételig összeirt ingókra nézve a felpereseknek örökösödési jogát 1U—1U részben megállapította, valamint azt az intézkedését, hogy a kir. törvényszék az ingóknak elárvereztetését elrendelte, helybenhagyja ; azonban az elsőbiróság Ítéletének e részben megváltoztatásával, az ingók eladásából befolyandó vételárnak felosztására nézve akkép rendelkezik, h:gy a hagyatéki leltár 18., 22. és 23. tétel alatt felvett ingók vételára, a négy felperest 1/4—1U részben, a többi ingóságoknak vételára pedig a négy felperest egyenként 1/s—-Vs részben, alperest pedig ils részben illetendi. - Az ítéletnek V. János és F. Julianna részéről felebbezett azt a rendelkezését, hogy a hagyatéki leltárban A. tétel alatt felvett gőzcséplő-