Curiai döntvények és elvi jelentőségű határozatok polgári és bünügyekben, szakszerű tárgymutatókkal. Ötödik folyam (Budapest, 1889)
lift Indokok. Felperes 713 1887. sz. keresetével községjegyzői állásával járt illetményeiből hátralékos terményen iránti követelését kivánja alperes község ellenében érvényesíteni ; minthogy azonban az 1886 : XXII. t.-cz. értelmében, jelesen annak a községi háztartásról rendelkező fejezete szerint (114. §.) ilynemű követelések első sorban közigazgatási uton érvényesitendők ; felperes pedig nem is állítja, hogy igényeit ez uton érvényesíteni mar megkisérlette és a rendes perutra utasíttatott volna; ugyanazért a kir. járásbíróság Ítéletét, az azt megelőző egész eljárással együtt, bírói hatáskör hiánya miatt az 1881 : LIX. t.-cz. 39. §. b) pontja alapján hivatalból megsemmisíteni kellett. A kir. C u r i a a következő végzést hozta : A kir. Curia a másodbiróság végzését helybenhagyja. Mert habár a fenforgó esetre az 1886: XXII. t.-cz.-nek a másodbiróság által idézett 114. §-a alkalmazást nem nyerhet, minthogy e perben nem valamely a község és annak tagjai közt fenforgó magánjogi kérdésről, vagy a jegyzői járandóságnak közigazgatási útra tartozó behajtásáról van szó ; mindamellett helyben kellett hagyni a másodbiróságnak végzését, mert a fennebb idézett törvény 63. §-a értelmében a községi jegyző a községi elöljáróság egyik tagja; mint ilyen pedig, ha hivataláról lemond is, mig a felelősség alól felmentve nincs (103. §.), az illető községe ellen hátralékos illetménye megfizetését birói uton nem érvényesítheti ; mert felperes azt, hogy a hivatali felelősség alól felmentetett volna, nemcsak hogy nem igazolta, de a felebbviteli beadványhoz csatolt alispáni határozatból épen az ellenkező, vagyis az tűnik ki, hogy felperes ellenében a folyamatban lévő fegyelmi eljárás s vagyoni felelősség nyilván fentartva van. 248. \ közadós által kötött bérleti szerződéseknél a csődtömeg a szerződésnek a tömeggondnok általi elfogadása nélkül is a csödnyilás napjától fogva a közadós helyébe lép, és a csődtörvény csak arra ad ugy a tömegjgondnoknak, mint a másik szerződő félnek jogot, hogy az ily szerződést, melyet a közadós mint bérlő kötött, a törvényes, illetőleg a szokásos határidő magtartása mellett, de a netáni kártérítési igények sérelme nélkül barmikor felmondhassák. 1889. május 9. 155. v. sz. B. Istvánná felperesnek O. Ferencz mint legifj. W. Jakab csődtömeggondnoka alperes ellen 200 frt. és jár. iránti perében — a pestvidéki kir. törvényszék mint csődbíróság a. következő ítéletet hozta : Felperes követelése 200 frt. tőke s 1884. november 6-ától járó 6°/0 késedelmi kamatai erejéig alperes csődtömeg ellenében tömegtartozáskép megítéltetvén, mint ilyen a csődtörvény 48. §-ának 2. pontja s illetve az 50. §. által meghatározott rangsorozatban való kifizetése megrendeltetik. A perköltségek kölcsönösen megszüntettettnek. 8*