Curiai döntvények és elvi jelentőségű határozatok polgári és bünügyekben, szakszerű tárgymutatókkal. Harmadik folyam (Budapest, 1887)

22 A budapesti kir. itélő-tábla a következőleg itélt: Az első bíróság neheztelt ítéletének megváltoztatásával örökhagyó P. Marjuczának 1883. évi február 6-án alkotott írásbeli végrendelete érvénytelennek nyilvánittatik, —• mis felperes kereseti további kérelmével e helyütt egyelőre el-, s a hagyatéki eljárásra utasittatik. Indokok: A mindkét peres fél részéről felhívott tanuk hit alatti s a tekintetben egybehangzó vallomásaik szerint végrendelkező néh. P. Marjucza vak lévén, magán végrendeletet nem tehetett, hanem az 1874. évi XXXV. t.-cz. 54. §-ának d) pontja értelmében csakis közjegyző előtti közvégrendeletet, minélfogva fentnevezett végrendelkezőnek a most idézett törvény figyelmen kivüli hagyásával alkotott írásbeli magánvégrendelete érvénytelennek nyilvánítandó volt, — míg másrészt tekintettel arra, hogy a végrendelet per utján való érvénytelenítésének csak az a következménye, hogy a törvényes örökösödésnek esete áll be, azon kérdés pedig, hogy e kérdéses végrendeletet megtámadó örökös az őt és alperest mint örökös társát a törvényes örökösödés esetén netalán megillető hagyatéki javakat mily uton módon s egymás közötti mily arányban vegyék birtokukba,, nem a végrendelet érvénytelenítése iránt indított per keretébe, hanem első sorban a hagyatékot tárgyaló bíróság előtti eljárásra tartozik : felperesnek a hagyatéki ingatlan mennyiségének megállapítása s fele részben birtokába való átadása iránti kereseti kérelme jelen per keretén belül teljesíthető nem volt. A kir. Curia a következő ítéletet hozta : Tekintve, hogy a végrendeletek külkellékeit szabályozó J 87 6 : XVI. t.-cz. 2i. §-a első bekezdésében nem mond egyebet, mint csak azt, hogy közvégrendeletet közjegyző és kir. járásbíróságok előtt az 1874. évi XXXV. törvényczikkben előirt módon lehet tenni ; ez utóbbi közjegyzői törvénynek a másodbirósági ítélet indokolásában idézett 54. §-a d) pontja pedig a végrendeletekre nem is vonatkozik; tekintve, hogy a közjegyzői törvénynél későbbi 1876 : XVI. t.-cz. 21. §-a második bekezdésében sorolja elő azokat, a kik csak közvégrendeletet tehetnek és olyanokul csupán a némákat, siketnémákat s a 18 éven alóli kiskorúakat jelöli meg, a vakokat tehát magánvégrendelet alkotásától nem zárja el; és végre tekintve azt, hogy örökhagyó P. Marjucza a családi értesitő szerint a végrendelet keltekor már 50 éves volt és a kihallgatott tanuk egybehangzó vallomásaként sem siket, sem siketnéma, hanem vak volt; hátrahagyott magánvégrendelete pedig, melyet ő tanuk előtt előszóval is nyilvánított, megfelel az 1876 : XVI. t.-cz. 1, 3, 4, 6 és 7. §§-nak. Mindezeknél fogva a budapesti kir. itélő-tábla felebbezett ítélete megváltoztattatik és ugy a per érdemében, mint a perköltségre nézve az elsőbiróság ítélete hagyatik — indokaiból is — helyben.