Curiai döntvények és elvi jelentőségű határozatok polgári és bünügyekben, szakszerű tárgymutatókkal. Harmadik folyam (Budapest, 1887)

13 Az oldalági örökösöket ugyanis a végrendelet az örökösödésből teljesen kizárja ; — törvényes osztályrészhez pedig az édesanyának, a kérdéses örökségre nézve a hagyatéki javak természeténél fogva nincs joga, mert az orsz. bir. ért. 7. §-a szerint a törvényes osztályrész ama hagyatéki vagyonnak teszi felét, a mit a leszármazó örökösök —- illetőleg életben levő szülők az örökhagyó után ennek végrendelet nélküli elhalása esetén öröklenének s az ily végrendelet nélküli öröklésre pedig az idézett jogszabály 10. §-a a felmenő örökösöket csak a tőlük vagy águktól örökhagyóra szállott vagyonra nézve jogosítja föl ; miből tehát a jelen esetre nézve önként következik, hogy néh. M. Hermina örökhagyóra a felperes beismerése szerint is a néhai apja M. Jánosról szállott kereseti vagyont illetőleg, — felperes édesanyjának törvényes osztályrész iránti követelése törvényes alappal nem bir. Ezen okokon kivül a kereset nem volna megitélhető még azért sem, mert határozatlan, a mennyiben felperes ugyanazon hagyatékot, egyrészről mint kiskorú gyermekei gyámanyja oldalági öröklés czimén, —• másrészről pedig mint örökhagyónak édesanyja saját javára felmenő öröklési czimen a törvényes osztályrész erejéig követeli. Ez okokból tehát a keresetet elutasítani és felperest mint pervesztest a költségekben a ptrtr 251. §. értelmében marasztalni kellett. Az ügyvédek dija a ptrts 252. §. alapján volt megállapítandó. A budapesti kir. itélő tábla a következőleg itélt: Az elsőbiróság ítélete helybenhagyatik. Indokok. Felperes helyesen utasíttatott el keresetével, mert a kir. járásbíróságok, az 1876 : XVI. t.-cz. 21. §~a alapján, miként ezt a m. kir. Curia 1884. évi ápril hó 3-án tartott teljes ülésében 12. polg. szám alatt hozott határozatában kimondotta, közvégrendeletek felvételére nemcsak az 1874: XXXV. t.-cz. 25. §-a esetében, hanem kivétel nélkül jogositvák : az idézett törvény VII. fejezetében előirt szabályok pedig, a melyek oly esetben, a midőn a közvégrendeletet kir. járásbíróság veszi fel, szintén alkalmazandók, az A. alatti végrendelet felvétele alkalmával, miként ezt maga az okirat tanúsítja, megtartattak. Azon körülmény, hogy a végrendeletet nem a kir. járásbiró, hanem a szatmár-németi kir. járásbíróság egyik albirája vette fel, a végrendelet érvényességére befolyással nem bir, mivel a kir. járásbirósági albiró ép oly önálló birói működési körrel bir, mint a kir. járásbíróság rendszerinti vezetője a kir. járásbiró ; a közvégrendelet felvételére való külön kiküldetést pedig a törvény elő nem irja. Az 1868: LIV. t.-cz. 56. §-a l>) pontjára alapított felperesi érvelés tartható alappal szinte nem bir, mert felperes saját okirata, az F. alatti leszármazási táblázat szerint a közvégrendelet felvételénél közreműködött kir. aljárásbiró nem járt el oly személy érdekében, ki vele negyedizigleni oldalrokonságban, vagy másodizigleni sógorságban állana. Végre a mi