Curiai döntvények és elvi jelentőségű határozatok polgári és bünügyekben, szakszerű tárgymutatókkal. Harmadik folyam (Budapest, 1887)

18 július 25-én akként jutottak, hogy V. Lajos egy favillát ugy dobott 4—5 lépésről J. Mihályhoz, hogy a villa ennek hátába a bal lapoczka alatt beszűrődött és a villa hegye a sebbe törött. A tett, valamint az, hogy a tettet ki követte el, igazolva lévén, jelen ügy elbírálásánál döntő körülményt a tett minősitése képez. A kir. büntető tvszék V. Lajost a vizsgálat során felmerült gyanuokok alapján a B. T. K. 301 §-ába ütköző és a 306. §. szerint minősülő súlyos testi sértés büntette miatt helyezte f. évi 1706. sz. a. végzésével vád alá, a kir. ügyész azonban ez irányban a vádat a végtárgyalás befejezése után elejtette és csupán a B, T. K. 290. §-ába ütköző emberölés vétsége miatt emelt vádat. Miután azonban a végtárgyalás során arra nézve, hogy ő ezen sértést T. Mihályon ölési, vagy testi sértésre irányuló szándékkal ejtette volna, bizonyíték fel nem merült, mert a kihallgatott tanuk egybehangzó vallomása szerint vádlott és J. Mihály egymással a legjobb viszonyban voltak, és H. Veron tanú vallomása szerint V. Lajos a villát J. Mihály felé csak azért dobta, hogy őt magára figyelmessé tegye, minthogy ezek szerint -vádlott ellenében a bűnözési szándék beigazolható nem volt, másrészről az orvosi vélemények szerint a vádlott által gondatlanságból eredett testi sértés nem volt feltétlenül halálos, mert e szúrás által nemesebb részek nem sértettek és J. Mihály halálát nem annyira a sértés maga, mint inkább az orvosi gyógykezelés elmulasztása okozta, s igy vádlott cselekménye és a bekövetkezett halál között a szükségképi okbeli kapcsolat hiányzik: vádlottat a súlyos testi sértés vádja alól felmenteni kellett. A sértési szándék, ugy a sértés és a halál közötti szükségképi okbeli kapcsolat hiánya miatt vádlott cselekménye a B. T. K. 290. §-ába ütköző gondatlanság által elkövetett emberölés vétségének sem minősíthető, mert, mint fentebb bővebben kifejtetett, vádlott halála a sértésnek feltétlen következménye nem volt, hanem előidézte azt első sorban magának az elhaltnak azon mulasztása, hogy, habár erre vádlott által felhivatott, s mint maga özv. J. Mihályné igazolja, költséggel is elláttatott, magát orvosilag nem gyógykezeltette ; továbbá azon körülmény, hogy az iratoknál napló 1. sz. a. levő orvosi látlelet szerint, mely a sértés után harmad napon vétetett fel, a seb kutaszoltatott, mégis abban az orvos, habár 4 cméterre haladt befelé, idegen testet napló 34. sz. vallomása szerint nem állapított meg, holott a törvényszéki orvos napló 44. sz. a. véleménye végpontja szerint az idegen ^st abból még akkor eltávolítható s a végzetes kimenetelű eredmény esetleg elhárítható lett volna. Ennélfogva az ügyészségi vádinditványt mellőzni s fekintve, hogy vádlott a tanuk vallomása szerint a beszámítást kizáró teljes részeg állapotban nem volt s igy nagyobb elővigyázat mellett cselekményének bekövetkezett eredményét előreláthatta volna, a tettet a B. T. K. 310. §-ába ütköző gondatlanság által elkövetett súlyos testi sértés vétségének minősiteni, vádlottat abban vétkesnek kimondani s enyhítő