Curiai döntvények és elvi jelentőségű határozatok polgári és bünügyekben, szakszerű tárgymutatókkal. Második folyam (Budapest, 1887)
82 gyermekek törvényesítése s az apai örökségnek, valamint a meggyilkolt testvérek utáni hagyatéknak ezek javára leendő juttatása tekintetéből alperessel házasságra lépett, de sőt ennek megtörténte után a D. alatti végrendeletet tette és ebben összes javait házasságon kivül született törvénytelen két gyermekére hagyta, ezek halála esetére alperest örökösnek helyettesitvén, holott tekintve azon körülményt, miként a házassági egybekelés, valamint a kérdésben forgó végrendelettétel, már akkor történt, midőn ellene a halálos Ítélet jogerejü ténynyé vált, a régi törvényes gyakorlat szerint nem csak vagyona, hanem személye feletti szabad rendelkezési jogát is teljesen elvesztette, s a midőn törvényes jogügylet kötésére és bűnös cselekménye miatt jogok átruházására képes már nem volt. Kétséget nem nem szenved tehát, hogy mig egyrészről a házasság, addig a D. alatti végrendelet joghatály nélküli, vagyis érvénytelen. Tekintve továbbá, hogy épen Rosner Jánosnak a bünvizsgálat és védelem során előterjesztett azon beismerő vallomása, miszerint ő alperest nőül akarván venni, édes anyja és testvérei abba bele nem egyeztek, e miatt ölte meg őket, kétségtelenül igazolja, hogy régóta tervezett szándékát azon bűnös czélzattal érvényesitette, hogy a hozzá legközelebb állott családtagok életének kioltásával alperessel házasságot köthessen s a Rozner-család összes vagyonát nejének és törvénytelen gyermekei javára végrendeletileg biztositsa. Figyelembe véve azonban azon jogelvet, hogy a bűntény elkövetése sem birtok, annál kevésbbé jogszerű tulajdonszerzés alapjául nem szolgálhat, kétséget nem szenved, hogy Rozner János a meggyilkolt Júlia és Terézia testvéreinek hagyatéka irányában épen a gyilkosság bűntényének elkövetése miatt öröklési joggal nem birván, az utánuk maradt hagyatékot végrendelet utján, mint nem tulajdonát, senkire nem is hagyhatta. Ily körülmények között beigazolt tenykép volt tekintendő azon felperesi állítás, hogy Rozner János az általa meggyilkolt két testvér után örökjoggal nem birván, a hagyaték felett, mint nem tulajdonáról, nem is rendelkezhetett, mert törvényellenes, bűnös cselekményével örökösödési jogczimet sem magának, sem pedig törvénytelen gyermekei javára nem szerezhetett, s igy a kérdésben forgó megtámadott végrendelet azon kellékek hiányában érvénytelen, mert a végrendelkező Rozner János abban oly dolgokról rendelkezett, melyek tulajdonát nem is képezték, s mert • mint főbenjáró bűncselekmény miatt halálra itélt egyén az Ítélet jogerőre emelkedésével törvényes jogait minden tekintetben elveszítvén, végrendelkezési képességgel nem birt. A máig is hatályban levő régi büntető joggyakorlat szerint a főbenjáró bűncselekmény miatt halálra itélt gonosztevő Ítéletének kihirdetése napjától fogva érvényes végrendeletet nem tehet s törvényes jogaitól meg-