Curiai döntvények és elvi jelentőségű határozatok polgári és bünügyekben, szakszerű tárgymutatókkal. Második folyam (Budapest, 1887)

89_ pontja a B. T. K. V. fejezetében elősorolt büntetendő cselekmények szempontjából a közforgalomban levő vaspályák felügyelő és kezelő személyzetét hatósági közegeknek tekinti: ebből az, hogy m. kir. államvasutak tisztviselői a B. T. K. 461. §-ában meghatározott közhivatalnokok közé tartoznának, annál kevésbbé következik, mert a íí. T. K. 166 §-ának 2. pontja nemcsak az állami, hanem a közforgalomban levő egyéb vaspályák felügyelő- és kezelő-személyzetét is hatósági tekintélyivel ruházza fel. Egy sikkasztás bűntettében találta a kir. tszék vádlottat bűnösnek, mert a pénztárral az ahhoz tartozó értékek összesége lett vádlottra bizva s ennélfogva egyes kisebb összegek eltulajdonítása az általános megbízásból származó kötelesség folytatólagos megszegéseként jelentkezik. Ezt tartotta a kir. tszék szem előtt, midőn az eltulajdonitási cselekmények ki nem derithető számától eltekintve, egy esetleg folytatólagosan elkövetett sikkasztást állapított meg; másrészt vádlottat bűntettben és nem in dubio mitius elve szerint vétségek halmazatában mondotta ki bűnösnek, habár a vizsgálat és végtárgyalás nem nyújt anyagot annak bizonyítására, hogy az 1527 frt 11 krnyi hiányzó összeget vádlott egyszerre, vagy 100 frtnál többet kitevő részletekben is tulajdonította volna el. De ha ez indok meg sem állana: vádlottat több bűntett miatt csak akkor lehetne bűnösnek kimondani, ha bizonyítani lehetne azt, hogy az 1524 frt 11 krnyni összeget több ré-zletbe.n tulajdonította el. Ámde abból, hogy vádlott csak 1300 frt hova létéről szól, az, hogy ezen 1300 frton felüli összeget külön alkalommal tulajdonította el, alaposan következtetni nem lehet, valamint abból sem, hogy a 4. •/. alatti kimutatásban előforduló 239 frt 87 kr. bevezetését szándékos hamisításnak el nem ismeri, hanem 1300 frt körül forgó védekezésének megfelelően tévedésnek vitatja. Beismeri vádlott, hogy az iratokhoz csatolt számadásokban jelzett s a hiánynak megfelelő összegeket mint átutaltakat kétszer számolta el, holott az átutalás a rovatlapok elküldése mellett csak egyszer történt. Minthogy az üzleti okmányok bizonyítékot képeznek az igazgatósággal szemben arra, hogy vádlott a kezelésére bízott értéket hova fordította : e cselekményében a B. T. K. 401 §-ának ismérvei megvannak. Minthogy azonban a magánokirathamisitás, mint vagyon elleni bűntett lényeges elemét a kár lehetősége képezi ; minthogy továbbá vádlott az üzleti okiratokat a sikkasztás elpalástolása véget hamisította s e tettéből külön kár a m. kir. államvasutakra nem háromolhatott; minthogy az előbocsátottak szerint ugy a sikkasztás, mint az okirathamisitás egyik kiegészítő eleme vádlott eljárásában csak egyszeresen van meg s azért kétszeresen azt neki beszámítani nem lehet; ennélfogva nem sikkasztás és magánokirathamisitás külön-külön büntette, hanem e kettőnek a B. T. K. 95. §-ában meghatározott halmazata terheli vádlottat. A sikkasztásra a B. T. K. 358. §-a súlyosabb büntetést szab,