Curiai döntvények és elvi jelentőségű határozatok polgári és bünügyekben, szakszerű tárgymutatókkal. Második folyam (Budapest, 1887)

71 rozottan vallja, hogy őt R. J. küldötte el J. J.-hez, hogy harangoztasson H. A.-ra, mert ez haldoklik. Ezen vallomásaikat a nevezett tanuk vádlottnak a végtárgyalás folyamán határozottan szemébe mondták s bár vádlott mindezeket tagadja, az elősorolt bizonyítékok alapján be van ellenében bizonyítva, hogy H. A. iránt ellenszenvvel viseltetett, a harangozást elköltözködésekor, melyet eleve tervezett, valóban ő rendelte meg. A vádlott részéről kihallgattatni kért és hit alatt ki is hallgatott tanuk vallomásai B. J. vallomásának megerőtlenitését veszik ugyan czélba, de mert e tanuk B. J.-nek a közéletben, a boltban tett nyilatkozatára tesznek tanúságot s bár ezek vallomásai ellenkezni látszanak B. J.-nek a bíróság előtt hit alatt tett vallomásaival, tekintettel arra, hogy R. J. B.-t, midőn már ez a község házánál megvallotta, hogy őt R. küldötte harangoztatm, megfeddette, «miért vallott ekként», mig egyrészről alaposan vélelmezhető, hogy vádlott B.-t több ember előtt vallomásának megerőtlenitése végett a valósággal ellenkező nyilatkozatokra birta, másrészről B. J.-nek nem azon nyilatkozatai veendők figyelembe, melyeket R. J. boltjában tett, hanem a melyeket a bíróság előtt hit alatt vallott. A védelem részéről felhozott azon állítás, hogy lehet, miszerint a harangot B. minden utasítás nélkül huzattá meg, valamint az, hogy J. tudta, miszerint gúnyból húzatják vele a harangot, bizonyítva nincsen, de sőt fel sem tételezhető, hogy egy napszámosnak, ki H.-val rosz viszonyban nem állt és ez alkalommal R. J. szolgálatában volt, ily kedvtelése lett volna s engedelem nélkül a maga szántából huzattá volna meg a harangot. T. J. vallomása szerint a harang húzása H. névre rendeltetett meg s ő nem gondolhatta azt, hogy élő emberre, nevezetesen, hogy a fővigyázóra húzza. Ezen, a védelem részéről felhozottakat, tehát figyelmen kivül hagyni s ugy B., mint T. J. tanuk hit alatt tett vallomásait bizonyítékként elfogadni kellett. Figyelmen kivül kellett hagyni szintén a védelem részéről felhozott azon állítást, miszerint a harang nem vallási szertartásra rendelt tárgy, mert a felszentelt ily rendű tárgyak közt 4. helyen áll. A mi a védelem részéről felállított azon védelmet illeti, miszerint az által, hogy a harang élő emberre húzatott, nem követtetett el rajta guny s hogy a szándék nem a harang kigunyolása, hanem az egyén megtréfálása volt, figyelembe veendő volt, hogy a tanuk vallomása és az okozott következmény szerint H. fővigyázóból, a lélek-harangnak az ő távoztakor történt meghúzása által, valóságos guny tétetett s ez szándékában is volt vádlottnak, már pedig, ha a szertartásra rendelt tárgynak felhasználásával vitetett véghez a gunyüzés, visszahat az a tárgyra is, mely vallási kegyelet tárgya és komoly czélra van rendelve s hasonlókép ezen is guny ejtetett. Továbbá közvetlen czélja ugyan az volt vádlottnak, hogy az egyén-