Curiai döntvények és elvi jelentőségű határozatok polgári és bünügyekben, szakszerű tárgymutatókkal. Második folyam (Budapest, 1887)
70 miatt baját gyanítva, e felől tudomást szerezni kívántak, nem is volt egyenes czéljuk a szobába lopási szándékkal hatolni be, de azon előleges megbeszélés, hogy ha szolgálatadójuk hirtelen meghalna, vagy 10—iö frtot elkaparitanának, annak figyelembe vétele mellett: hogy a mint bejutottak a szobába és szolgálatadójukat ágyban halva fekve látták, ennek mellénye zsebéből kivett kulcscsal a fiókot azonnal felnyitották és abban keresgéltek : nyilván tanusitja vádlottak lopási szándékát. 124. A kath. templomokban lévő harangok a kath. vallási szertartások végzésére rendelt és fölszentelt tárgyakat képezvén : az, a ki a harangot élö személy kigunyolása végett meghúzatja, hogy ez által rajta boszut álljon, vallás elleni vétséget követ el. 1886. június 28. 524. B. sz. Vallás elleni vétséggel vádolt R. J. elleni bűnvádi ügyben — a veszprémi kir. törvényszék a következő Ítéletet hozta : R. J. zirczi lakos, vádlottá B. T. K. 191. §-ába ütköző vallás elleni vétség elkövetésében vétkesnek kimondatik s ezért a hivatkozott szakasz értelmében az Ítélet jogerőre emelkedésétől számítandó egy hónapi fogházra és a B. T. K. 27. §-ában irt czélra fordítandó, a jogerőre emelkedés után 15 nap alatt végrehajtás terhe mellett fizetendő, behajthatlanság esetén tíz napi fogházra átváltoztatandó ötven forint pénzbüntetésre ítéltetik. Indokok: R. J. a vádhatóság részéről azzal vádoltatott, hogy 1885. évi május hó 5-én reggel 8 óra körül a költözködőben lévő H. A. pénzügyőri fő vigyázóra a lélekharangot Zirczen, hogy a nevezetten boszut állhasson, abból gúnyt űzzön, meghúzatta s ezen tette által a B. T. K. 191. §-ába ütköző vallás elleni vétséget követett el. A tanuk vallomásával s vádlott beismerésével bizonyítva van, hogy a kérdéses időben a lélekharang meghúzatott s csakhamar közszájon járt, hogy a harangot H. A.-ra húzzák; vádlott tagadja, hogy H. A.-val ellenséges viszonyban lett volna, hogy bármi oka lett volna, miért ezt tehette volna. Azonban vádlott tagadásával szemben be van bizonyítva, hogy a harangot ő huzattá meg. Ugyanis már pár nappal előbb többek előtt s nevezetesen H. T., S. J., N. J., B. T. hit alatt kihallgatott tanuk szerint ezek előtt oda nyilatkozott vádlott, hogy ha más boszut nem állhat, mert meg nem verheti, kiköltözésekor meg fogja húzatni H. fővigyázóra a harangot, csak volna embere, a kit elküldhetné, megadna annak néhány forintot, a ki meghúzatná. J. J. harangozónak, ennek vallomása szerint, előző napon ígért is egy forintot a czélból s ezen igéretét hallotta W. I.-né is, kik mindketten hit alatt vallották ezt. B. J., ki ez alkalommal R. J.-nél fát vágott, hatá-