Curiai döntvények és elvi jelentőségű határozatok polgári és bünügyekben, szakszerű tárgymutatókkal. Második folyam (Budapest, 1887)

38 meglökött s befejezésül mindketten pofozták ; végre pedig G. Károly beismerte, hogy mások teste által fedve volt, s e miatt az állított erőszakoskodás kezdetét nem is látta. L. József a vizsgálóbiró előtt azt vallotta: hogy a dohányt kezéből a férj rántotta ki, az asszony pedig neki rontott és rámért 3—4, de talán több pofont is. A tárgyalás rendén L. ezen vallomást olyképen változtatta meg: hogy nem a íérj, hanem az asszony kapta el tőle a dohányt, mig férje nyakát fogta ; midőn az elnök által ellenmondásaira figyelmeztetett, mentségül a nem emlékezést hozta fel, a mi azonban nem gátolta, hogy a kívánságára felolvasott első vallomását ismét helyeselje s ekkép oly valamit erősítsen, a mire pár perez előtt nem emlékezett. G. Károly és L. Józsefnek ezen, szüntelenül változó vallomásai közt azon szerfelett lényeges ténykörülményre nézve : váljon L. Józsefet ütötte-e csak az egyik, vagy mindkét vádlott ? határozott ellenmondás is forog fenn, a mennyiben L. szerint őt egyedül az asszony pofozta volnar — G. Károly állításaként pedig L.-t először a férj rúgta meg, s aztán mindkét vádlott verte. R. Dániel vallomása végre ellenkezik részben G.-nek, részben L.-nak, s részben mindkettőjük vallomásával; mert szerinte a dohányt a hajdú kezéből a férj vette el, de nem — mint a többiek álliták •—• kikapkodás, hanem kiütés által; a férj a hajdú nyakát se nem fogta, sem azt később nem bántalmazta, hanem feleségestül csak iszonyú lármát csapott; végre szerinte az asszony a hajdúra csak egy •—• a végtárgyaláskor már kettőre szaporított — arezulütést mért volna, melyet a hajdú duplán viszonozott. Csak abban megegyezők G.-nek és R.-nak vallomásai, hogy valaki (G. vagy P.) L. Józsefet jogtalan felhívta, hogy az első rendű vádlottat vasalja meg, s hogy ezen felhívás folytán vádlottak azonnal megcsendesültek és a további eljárást nem háborgatták. Hogy a vádlott asszony egy megyei hajdút, kinek hivatalos eljárás közben fegyveresnek is kellett lenni s ki mellett még három más férfi is állott, puszta kézzel megtámadni és pofozni merte volna, s hogy azon hajdú — a kihez intézett azon egyszerű felhívás, hogy a vádlott férjt vasalja meg, elég volt a vádlottak felindulásának veget vetni és a teljes csendet rögtön eredményezni —• 3—4, vagy ennél is több pofonütést béketűréssel elszenvedett volna, mielőtt az asszonyt magától ellökte: ez annyira valószínűtlen, hogy csak a legalaposabb bizonyítás esetében lenne elhihető. Ilyen bizonyítéknak azonban a fennebb elemezett habozó, változó, egymással ellenkező s nagyobb részt aggályos tanuzások el nem fogadhatók, melyeknek megbizhatlanságát azon, orvcsilag bizonyított tény, hogy a kérdéses rend- és szabályellenes eljárás közben épen a vádlott asszony oly durván bántalmaztatott, hogy ennek következtében vétségnek minősülő súlyos testi sértést szenvedett — még különösen neveli is. Mindezeknél fogva a tagadásban lévő vádlottak terhére rótt büntettek egyike sem tekintethetvén kellően bebizonyitottnak, •—• az pedig, a mit a vádlottak beismertek : hogy t. i. a