Curiai döntvények és elvi jelentőségű határozatok polgári és bünügyekben, szakszerű tárgymutatókkal. Első folyam (Budapest, 1886)

76 tékául megállapítandó s az Örökösöknek egy-egy negyedrészben örökösödés jogczímén megítélendő volt, mert alperesek maguk is beismerték, hogy a felsorolt ingók és ingatlanok fele része U. István hagyatékát képezik, miért is azok egy-e^y negyedrésze a hagyatéki iratokhoz C. alatt csatolt családi értesítővel igazolt örökösök tulajdonául megítélendő volt. A hagyatéki leltár 136—139., 145-156. és 161 —180. tételszám alatt összeirt tárgyakat elsőrendű alperes a leltárból töröltetni kérte azon indokból, mivel azok részben tulajdonát képezik, részben pedig azok sem örökhagyó halálakor nem léteztek, sem pedig a leltározás alkalmával meg nem voltak. Felperesek első sorban tagadták azt, hogy a 136—139., 145 — 156. tételszám alatti tárgyak elsőrendű alperes kizárólagos tulajdonát képeznék, annálfogva első rendű alperesnek ezen tárgyakra vonatkozó tulajdonjoga beigazolhatása tekintetében más elfogadható bizonyíték hiányában a törvk. rendt. 235. §-a értelmében az általa felajánlott föeskü megítélendő volt. Továbbá alperesek azon állítására vonatkozólag, hogy a hagyatéki leltárban foglaltak szerint a 160-164., 166-168., 170—175. és 177 — 180. tételszámok alatt összeirt ingók örökhagyó halála, illetőleg a leltározás idején nem léteztek, — felperesek ezen állítás ellenkezőjének bizonyítása czéljábólSt. Móricz és St. Ignácz tanukra hivatkoztak. Ezen tanuk vallomása, eltekintve határozatlanságuktól, fél bizonyítéknak sem tekinthető ; miért is a kir. törvényszék 2071. sz. végzése folytán felvett tárgyalási jegyzőkönyvben felperesek által kinált ama föeskü, hogy a leltár kérdéses tételszámai alatt felvett tárgyak örökhagyó halálakor nem léteztek, azokat saját használatára nem fordította s el nem adta, — elsőrendű alperes részére megítélendő volt, még pedig azért, mivel nevezett a kinált esküt elfogadta, s mivel alperesek azon ellenvetése, hogy a pótlólag megejtett jegyzőkönyvi tárgyalás során föeskü általi bizonyítás helyt nem foghat, tekintettel az 1881. évi 59. törv.-czikk 17. §-ára, mely szerint az elsöfolyamodású bíróságok szűkség esetén jogosítottak a további bizonyítás elrendelésére — figyelembe vehető nem volt. Azonban, ha elsőrendű alperes a részére megítélt föeskűt le nem tenné, az esetben a leltár ezen tételszámai alatt összeirt ingók is örökhagyó hagyatékául kimondandók s a fentebb kitett arányban az örökösök tulajdonául megítélendők voltak. A mi elsőrendű alperes viszkeresetének azon részét illeti, hogy a hagyatéki ingók és ingatlanok özvegyi jogának épségben tartása mellett adassanak át az örökösöknek, szintén helyt adni kellett, mivel a nőt özvegysége tartamára a lemenő örökösök létezése esetén is a közszerzeményi javakbani haszonélvezeti jog megilleti, mivel továbbá egyrészt a válaszirathoz 5-7 alatt mellékelt okmá-