Curiai döntvények és elvi jelentőségű határozatok polgári és bünügyekben, szakszerű tárgymutatókkal. Első folyam (Budapest, 1886)

132 Minthogy pedig a szolgálatadó ellen elkövetett lopás a B. T. K. 343. §. és illetve .110. e's 116. §§-ai szerint csak magánvádló indít­ványára üldözhető, a G. Lipót ellen emelt ilyetén vád pedig a ma­gánvádló meg nem jelenése által visszavonatott: ennélfogva a to­vábbi fenyítő eljárásnak helye nem lévén, az a kir. ügyészség indít­ványának mellőzésével beszüntetendő volt. A budapesti kir. ítélő tábla a kir. törvényszék be­szüntető végzését, még az 1880. aug. 15-én 2205. sz. a. kelt igazság­ügyministeri szabályrendeletnek joghasonlatosság folytán alkalma­zandó 71. §-a szerint is és indokainál fogva helybenhagytak. Akir. Curia a következő végzést hozta : Tekintve, hogy a B. T. K. 116. §-a értelmében csak az esetben szüntethető meg az eljárás, ha az arra jogosított magánfél indít­ványát visszavonja, a magánfélnek ilynemű nyilatkozata, illetve ki­jelentése azonban az iratoknál nem létezik és tekintve, hogy épen azon oknál fogva, mert a hivatok § értelmében a megszüntetésre határozottan a magánfél visszavonó nyilatkozata kívántatik meg; a kir. törvényszék a tárgyalásra idéző végzésnek oly nemű sanctióvali megtoldására, mint az az 1882. évi 3055. sz. végzésben történt, jo­gosítva nincs : mindkét alsóbb bírósági végzés megsemmisíttetik és az eljárt kir. törvényszék a kir. ügyészi indítványnak megfelelő to­vábbi szabályszerű eljárásra utasittatik. 53. 35. számú döntvény. Rendezett tanácscsal biró város közgyűlése által, a\on város valamelyik tisztviselője ellen határo\atilag kimondott bizalmatlansági nyilatkozat esetében: joghatálylyal indítvá­nyozhat ja-e a magát sértve talált tisztviselő a kérdéses ha­tározat hatályának fennállása alatt a bizalmatlanság kimon­dását indítványozónak rágalmazás vagy becsületsértés miatt bűnvádi úton való megbüntetését? illetőleg hivatva van-e a biróság a tisztviselői fölött felügyeleti joggal biró város- vagy törvényhatóság fent megjelölt termé­szetűhatározatának alapjául szolgált állitások valóságát vagy valótlanságát, mielőtt azon határozat az illetékes felsőbb biró­ság által megsemmisíttetett volna, vizsgálat és itélct tárgyává tenni, és ebből kifolyólag esetleg a közigazgatási hatóság hatá­rozatát valótlanságon alapulónak itéletileg kimondani? (12057/1883. B. számhoz.) Határozat. Tekintve az 1869: IV. t.-cz. 1-ső §-ának első bekezdé­sét, mely szerint az igazságszolgáltatás a közigazgatástól el­különittetik ;

Next

/
Thumbnails
Contents