Curiai döntvények és elvi jelentőségű határozatok polgári és bünügyekben, szakszerű tárgymutatókkal. Első folyam (Budapest, 1886)

21 de utólag kihágásnak nyilvánított valamely cselekmény helye­sen lett-e ilyennek minősítve? az idézett szakasz 2. pontja szerint a kir. Curia jogköréhez tartozik: A kir. Curia büntető osztályának teljes tanácsa, vonat­kozással a 12. 876. 81/1. f. i. sz. szám alatt előterjesztett bün­pörre kimondja: miszerint »01y esetben, midőn a kir. ítélő tábla a bűntett vagy vétség miatt a törvényszék előtt lefolytatott ügyben a vádbeli cselekményt kihágásnak minősiti, határozata ellen további rend­szeres föllebbezésnek helye van; ha pedig első folyamodásilag valamely kir. járásbíróság járt el, és az ügy fölebbezés folytán a kir. Curiához terjesztetett föl: első sorban az ügy érdeme fölülvizsgálandó, és ha a legfelsőbb bíróság a minősítés kér­dését illetőleg a 2-od fokú bíróság határozatát találta helyes­nek, akkor az 1880. évi XXXVII. t. cz. 43. §-a alkalmazása mellett a fölebbezés visszautasítandó lesz. — Midőn ellenben a kir. Curia a minősítés kérdését illetőleg az első fokú bíróság intézkedését találja helyesnek, s e szerint a kir. ítélőtábla oly cselekményt minősített kihágásnak, mely büntettet vagy vétsé­get képez; valamint oly esetben is, midőn az 1880. évi XXXVII. t. cz. 43. §-a 1-ső pontjának esete fönnforog, a föl­lebbezés elfogadandó és a sérelmes ítélet megfelelőleg kiiga­zítandó lesz.« »A fölebbezés elfogadása annak Írásbeli indokolásától, és a többször idézett törvényszakasz vonatkozó pontjának hatá­rozott megjelölésétől egyátaljában függővé nem tehető.« — 12. 876. 881/1. f. i. sz. B. szám. Kelt Budapesten, 1882. évi május 8-án tartott teljes ülésben. Hitelesíttetett 1882. évi május hó 22-én tartott teljes ülésben. 14. 7. számú döntvény. »Midön a sértett fél indítványára folyamatba tett bűnvádi eljá­rás a sértett fél indítványának visszavonása folytán s\üntettetik meg, a magánvádló a bűnvádi költségekben elmarasztandó-e ?« Határozat: Tekintettel az- általános törvénykezési, s különösen az esküdtszékek elébe tartozó sajtó-ügyekben megállapított gya­korlatra, valamint tekintetbe véve a törvény erejével biró 1880. évi 2265. számú igazságügyi ministeri eljárási rendelet 23. §-a 4. bekezdésének világos intézkedését is: a kir. Curia büntető szakosztályának teljes ülése, vonatkozással az elhatá­rozása elé 5035: 882. curiai B. szám alatt terjesztett igazságügyi miniszteri leiratra, kimondja, miszerint »01y esetben, midőn a magánvádló a B. T. K. 116. §-a adta jogával élvén, vádját bármely bíróság előtt visszavonja,

Next

/
Thumbnails
Contents