Grecsák Károly: Új döntvénytár. A Magyar Kir. Curia, Kir. Itélőtáblák, nemkülönben más legfelsőbbfoku ítélőhatóság elvi jelentőségű határozatai. X kötet. (Budapest, 1911)

116 P. J., mint az igazgató helyettese, törvényes időben helyesen adta be a fölszólalást; minthogy P. D, igazgató, aki hivatali állásánál hivatva van a hivatalos névjegyzéket kiállítani, jogosítva van a központi választmány határozata ellen törvényes határidőben felebbezéssel élni és minthogy a fentebb elősorolt egyének mind olyanok, akik a fent hivatkozott törvény 9. §-a szerint képviselő­választói jogosultsággal birnak, felvételük, lakásuk szerint, el­rendelendő volt; mert habár igaz az, hogy az 1874: XXXIII. t.-cz, 44. §-a értelmében más egyénnek felvétele vagy kihagyása miatt csak az élhet felszólalással, aki a névjegyzékbe maga, már felvétetett, de a törvénynek ez a rendelkezése, figyelemmel arra, hogy a törvény a felszólalási jogot csak azoktól kivánja megta­gadni, akik mint nem választók a névjegyzék összeállításában érdekelve nincsenek, helyesen csak akkép magyarázandó, hogy a felszólaló, ha felszólalása folytán ő maga a névjegyzékbe felvé­tetik, ugy tekintendő, mintha felvétele már eredetileg megtörtént volna és hogy ennélfogva a felszólaló utólagos felvételének visz­szaható ereje van a második felvétele vagy kihagyása tekinteté­ben lett felszólalásra is. (Curia 1899. évi 109. sz. a.) 208. Az 1874: XXXIII. i.-cz. 44. §^a világosan azt ren­delvén, hogy a választói névsor elleni felszólalások Írásban adas­sanak be, e rendelkezés szóbeli előterjesztés által nem pótolható. (Curia 1877. évi 7. sz. a.) 209. Az elöljáróságok tévedése a felszólalások benyujtha­tására közzétett határidő tekintetében nem szolgálhat a felszóla­lók hátrányára. (Curia 1875. évi 178. sz. a.) 210. Tekintve, hogy az 1874: XXXIII. t.-cz. által szabá­lyozott záros határidők minden megszakítás nélkül folynak, ha valamely határidő végnapja ünnepnapra esik is, a legközelebbi köznap számításba nem vehető. (Curia 1875. évi 34. sz. a.) 211. Az 1875: VI. t.-cz. 2. ós 3. §-a értelmében kiki csak saját személyére nézve élhet felszólalással. (Curia 1875. évi 380. szám alatt.) 212. Oly esetben, midőn a községi elöljáróság a felszó­lalások beadására a választási törvény 44. §-ában, a központi választmány közzétételében meghatározott tiz (az uj törvény sze­rint 15 nap) napnál hosszabb időt tűzött és hirdetett ki, ezen hosszabb határidőn belül, bár a törvényes tiz napon tul beadott felszólalás elfogadandó, mert a közvetlen felettes hatóságnak a törvénytől eltérő ilynemű intézkedése a magát ahhoz alkalma-

Next

/
Thumbnails
Contents