Grecsák Károly: Új döntvénytár. A Magyar Kir. Curia, Kir. Itélőtáblák, nemkülönben más legfelsőbbfoku ítélőhatóság elvi jelentőségű határozatai. X kötet. (Budapest, 1911)

111 184. Azon állítását, hogy a VII. kerületben lakik, a felebbezésre a VII. kerületi elöljáróság' által nevezett bizonylattal igazolta, ennél­fogva nevezett felszólandó azon kérelmének, hogy a VII. kerületi választók névjegvzékébe áthelyeztessék, helyt kellett adni. (Guria 1876. évi 97. sz. a.) 185. Az 1874: XXXIII. t.-cz. 38. §-a szerint minden vá­lasztó csak egy és pedig azon községnek névjegyzékébe veendő fel, melyben az összeíráskor rendes lakása van, M. Zs. tehát, aki maga azt terjesztette elő, hogy 1896. évi augusztus hó 1-ső napján költözkö­dik a IV. kerülethez tartozó lakhelyére, addig az ideig azonban a IX. kerületben lakik — a törvény eme határozott rendelkezésével helyte­lenül lett felszólalása folytán a IV. kerület 1897. évi választóinak név­jegyzékébe felvéve. (Curia 1896. évi 228. sz. a.) 186. Az, hogy valaki a főváros mely kerületében lakik, nem adó­könyvvel, hanem helyhatósági bizonyitványnyal igazolandó és mert különben is a felszólaló által a felebbezéshez csatolt két rendbeli adókönyvből ki nem tűnik, hogy felszólaló rendes lakhelye a VIII., avagy IX. kerületben van. (Curia 1895. évi 297. sz. a.) 187- Felebbező nem bizonyitotta, hogy a IV. kerület 1897. évi választóinak összeírásakor, azoknak a lakosoknak más kerületben volt állandó lakásuk, a kiknek felvétele ellen felszólalt s Í2V a központi választmány határozatával szemben adatokkal nem támogatott állítása figyelembe nem vétethetik. (Curia 1896. évi 299. sz. a.) 188. A felszólaláson az van kitüntetve, hogy S. J. a IV. ke­rülethez tartozó utczában lakik, felebbező pedig az eme felszó­lalás alapján hozott határozattal szemben nem bizonyitotta, hogy S. J.-nek nem a IV., hanem az V. kerületben van rendes lakása S íg-y magában véve az a körülmény, hogy a felszólaláshoz esatolt adó­könyv czimlapján S. J. lakása gyanánt az V. kerületben fekvő más lak­hely van megjelölve, a választói jognak a IV. kerületben való megtagadására annál kevésbbé szolgálhat alapul, mert S. J. a központi választmány részéről tett észrevétel szerint az V. kerületben, üzleti al­kalmaztatása után, van adóval megróva. (Curia 1896. évi 227. sz. a.) 189. Az életkor nem helyhatósági bizonyitványnyal, hanem anya­könyvi kivonattal bizonyítandó. (Curia 1896. évi 224. sz. a.) 190. Az 1874: XXXII. t.-cz. 38. §-a szerint minden választé csak egy és pedig azon névjegyzékébe veendő fel, melyben az összeiráskor rendes lakása van, ettől az általános jogszabálytól pedig csak az esetre van helye eltérésnek, ha az illetők föld-, házbirtok, kereskedői, ipar-

Next

/
Thumbnails
Contents