Grecsák Károly: Új döntvénytár. A Magyar Kir. Curia, Kir. Itélőtáblák, nemkülönben más legfelsőbbfoku ítélőhatóság elvi jelentőségű határozatai. X kötet. (Budapest, 1911)

110 180. Felebbező mérnöki bizonyítványa, vagyis az 1874. évi XXXIII. t.-cz. 9. §-a alapján kéri magát a VII. kerületi vá­lasztók névjegyzékéből a VI. kerületi választók névjegyzékébe át­iratni: ugvde az idézett törvényczikk 38. §-ának második bekezdése szerint akik ezen törvény 9. §-a alapján birnak választói joggal, azok csak ott vétethetnek fel, hol rendesen laknak; felebbező rendes la­kása pedig ezíáőszerint a VII. kerületben van, amely kerületben fel is vétetett. (Guria 1897. évi 107. sz. a.) 181. Tekintve, hogy dr. H. F. mint hirlapiró s a kereskedelmi múzeumnak hivatalnoka, a fenforgó adatok szerint az 1874: XXXIII­t.-cz. 7., illetve 9. §-ai alapján bir választói jogosultsággal, mint ilyen pedig az idézett törvény 38. §-a szerint csak azon választókerület névjegyzékei ,-e vehető fel, melyben az összeírásnál rendes lakását tartotta, tekintve, hogy a dr. B. J. ügyvéd és VIII. kerületi lakos által beadott észrevételekhez mellékelt és a m. kir. államrendőr­ség bejelentési hivatalának az előzőleg megejtett rendőri nyomo­zás után 3891. évi július hó 16-án 20.035. szám a. kelt végzése szerint dr. H. F. 1890. évi augusztus hó óta megszakítás nélkül az V. kerületben, Alkotmány utcza 24. sz. alatt lakik, ezen hiva­talos okirattal szemben pedig az, hogy nevezett a f. évi össze­íráskor rendes lakását a VIII. kerületben, Üllői-ut 52. sz. alatt tartotta volna, bizonyítva nincs, a központi választmány feleb­bezett határozatának megváltoztatásával dr. H. F. a VIII. kerületi választók névjegyzékéből töröltetni és az V. kerületi választók névjegyzékébe visszahelyeztetni rendeltetik. (Guria 1891. évi 146. szám alatt.) 182. K. A. nem mutatta ki azt, hogy az összeiróküldöttség előtt is már azon kívánságának adott kifejezést, hogy a IV. kerületben levő iparüzlete után a IV. választókerület névjegyzékébe kivánta volna ma­gát felvétetni. (Curia 1898. évi 116. sz. a.) 183. A m. kir. államrendőrség bejelentési hivatalának folyó évi szeptember 29-én 28002. sz. alatt hozott, a felebbezéshez B) alatt csa­tolt végzésével bizonyítva van, hogy felszólamló 1885. évtől fogva ál­landóan a főváros VI. kerületében Hunyadi-tér 4. szám alatt lakik és mert felszólamlót — kinek ugy a felterjesztő jelentés, valamint az A) alatt felmutatott adókonyvecske szerint, nyomdai üzlete az V. kerületben létezik — az 1878: XXXIII. t.-cz, 38. §-ához képest megilleti azon jog, hogy választókerületét, melynek névjegyzékébe felvétetni kíván, maga jelölhesse meg. (Guria 1891. évi 153. szám alatt.)

Next

/
Thumbnails
Contents