Közigazgatási elvi határozatok egyetemes gyűjteménye. új folyam III. kötet (Budapest, 1910)

— 47 — megszegésének és igy az 1906. évi 86,000. sz. belügyminiszteri körrendelet­tel kiadott anyakönyvi utasitás 80. §-a (R. T. 1868. lap) negyedik bekezdé­sében kihágássá minősitett cselekménynek ismérvei látszanak fenforogni, ennek a kihágásnak megbirálása pedig a most jelzett Anyakönyvi Utasitás 80. §-a negyedik bekezdésének utolsó mondatában és az 1897. évi XXXIV. t.-cz. 18. §. 4. pontjában, illetve a 19. §. 4. pontjában foglalt határozmányok értel­mében a kir. járásbiróság, tehát a rendes biróság hatáskörébe tartozik. Azon panasznak elbírálására, hogy a községi állatorvos egy tehén ellésénél az orvosi közreműködést alapos ok nélkül megtagadta: nem a közigazgatási hatóság hanem a rendes biróság hatáskörébe tartozik. A hatásköri biróság 1908. évi 92. sz. alatt következő határozatot hozott: Ebben az ügyben az eljárás a rendes biróság hatáskörébe tartozik. Mint­hogy a tényállás szerint a rágalmazási ügyet megelőzően a G. Lajos részé­ről B. Vilmos községi állatorvos ellen a főszolgabírónál tett feljelentésben a nevezett állatorvosnak az a cselekménye képezi a vád tárgyát, hogy ez G. Lajos tehenének ellésénél a szükséges orvosi közreműködést alapos ok nél­kül megtagadta s ehhez képest a feljelentés a kbtk. 97. §-ában, illetve az 1888. évi VIÍ. t.-cz. 147. §-ában meghatározott, közegészség elleni kihágás tényálladékának megállapítására és B. Vilmosnak ezen vádbeli cselekmény­ben való bűnössége kimondására irányul, nyilvánvaló, hogy e vádbeli cselek­mény elbirálására az 1897. évi XXXIV. t*-cz. 18. §-a 4. pontjának és ugyan e törvény 19. §-a 1. pontjának egybevetett értelmében s az 1888. évi VII. t.-cz. 158. §-ának rendelkezése szerint is a kir. járásbiróság van hivatva; miért ís a hatásköri összeütközés alapjául szolgáló ügyben az eljárást a rendes biróság hatáskörébe tartozónak kellett kimondani. 4. Cselédügyekben. Vadházasságban élt felek között cselédbér czimén inditott ügy elbírálása, — midőn ezen viszonyból vagyoni követeléseikre nézve kir. közjegyző előtt szerződést kötöttek, — a bir. biróság hatáskörébe tartozik. A m. kir. minisztertanács 1905. évi január 17-én hozott határozata: Ebben az ügyben az eljárás a kir. biróság hatáskörébe tartozik. Mert abból a tényből, hogy a felek a lugosi kir. közjegyző által felvett köz­jegyzői okirat szerint, mint jegyesek, kijelentették, hogy egymással házasságra lépnek s egymásnak hitvestársi hűséget fogadnak s I. D. a felperesnek özvegyi joga s egyéb igényei kielégitóseül bizonyos összegeket kötelezett, továbbá abból a tényből, hogy a felek az említet okirat kiállítása után egymással közös háztartásra léptek: nyilvánvaló, hogy — habár a cselédkönyv szerint a felperes havi cselédbér mellett állott az alperes szolgálatában — felek között nem volt cselédviszony és hogy a felperes azokat a szolgálatokat, a melyeknek diját ezúttal követeli, nem cselédként teljesítette; mihez képest

Next

/
Thumbnails
Contents