Közigazgatási elvi határozatok egyetemes gyűjteménye. új folyam II. kötet (Budapest, 1906)

— 54 — hatáskörét kellett megállapítani. Egyidejűleg tekintettel arra, hogy a fentiek szerint a m -i járás főszolgabirája hatásköre alá nem tartozó ügyben hozott Ítéletet, s a mig ezen már jogerőre emelkedett ítélet hatályon kivül nem helyeztetik, a különben illetékes kir. bíróság sem járhatna el ebben az ügyben, a jelen határozat rendelkező részében idézett főszolgabírói Ítélet hatályon kivül helyezése is kimondandó volt. Végül megjegyeztetik, hogy a mennyiben a kir. járásbíróság ebben az ügyben tárgyalást tart, akkor is hivatva van érdemleges határozat- hozatalára, ha esetleges vádvisszavonás folytán a cselek­ményt nem is minősíthetné könnyű testi sértés vétségének, hanem azt a kbtk. 75. §-ába ütköző közrend elleni kihágásnak kellene minősítenie, mert a kisebb hatáskörű hatóság elé tartozó bűncselekményre nézve a további eljárás az egyébként illetékes hatóságnak csak akkor engedendő át, ha a snlyosabb minősítés folytán eljáró bíróság az illetékességét megállapító bűncselekmény tekintetében az eljárást főtárgyalás elrendelése előtt s illetve tárgyalás tartása nélkül szüntette meg B. P. 22. §-a. (4899/905. 1. M. az.) Vasúti váróteremben elkövetett kihágás elbírálása közigazgatási hatóság hatás­körébe tartozik. A m. kir. minisztertanácsnak 1905. évi augusztus hó 30-án hozott határozata. Vasúti jegy vizsgálónak pofonütéssel fenyegetése és a fékbódéban való helyfog­lalás miatt inditott ügy elbirálása a kir. biróság hatáskörébe tartozik. A m. kir. minisztertanács 1904. évi május 31-én hozott határozata: Ezen ügyben az eljárás a kir. biróság hatáskörébe tartozik. A vasúti kocsikon levő fékbódék rendeltetése, hogy azokból a vonat megfékezése a kellő időben gyorsan és akadálytalanul eszközölhető legyen, s igy már a dolog természetéből is folyik, hogy ott más, mint a fékezéssel megbízott vonatkísérő alkalmazott helyet nem foglalhat, mert ha ez meg volna engedve, ugy a vonat, illetve összes utasok biztonsága az által, hogy a fékezés nem volna kellő időben és akadálytalanul eszközölhető, bármikor súlyos veszélyben foroghatna, A fékbódéban való helyfoglalás tilalma ezekből folyólag az élet­biztonság oltalma végett kiadott általános természetű tilalom, ennek meg­szegése tehát alkalmas a kbtk. 111. §-ában meghatározott kihágás tény­álladékának megállapítására. Viszont a pofonütéssel való fenyegetés már nem egyszerűen sértő kifejezés, hanem meggyalázó jellegű, s mint ilyen a btk. 261. §-ába ütköző becsületsértés ismérveit látszik magában foglalni. Ezek alapján figyelemmel az 1397. évi XXXIV. t.-cz. 18. §-a 6. pontjának rendel­kezésére, valamint ugyanezen §. 4. pontjának és a 19. §. 1. pontjának egybe­vetett értelmére, a hatáskör kérdésében a fenti értelemben kellett dönteni. (I \ :2 98/904. í. M. sz.) Haladó vonatnak kövekkel való megdobálása miatt inditott ügy elbirálása a kir. biróság hatáskörébe tartozik. A m. kir. minisztertanács 1904. évi május 3-án hozott határozata: Ezen ügyben az eljárás a kir. biróság hatáskörébe utaltatik. Mert a haladó vonatra kövekkel dobáló gyermekek cselekményei külsőleg össze-

Next

/
Thumbnails
Contents