Közigazgatási elvi határozatok egyetemes gyűjteménye. új folyam II. kötet (Budapest, 1906)

— 6 tanunk, és akkor e nyilatkozat elmulasztásának következményei csak akkor állhatnak be, vagyis a 48. §. alapján kiskorú egyén csak akkor tekinthető magyar állampolgárnak, ha a nem rendelkezésképes egyén akkor, mikor az idegen állampolgárságát fentartó nyilatkozatot meg kellett volna tennie, akaratnyilvánitási képességgel birt, ha tehát a kiskorú akkor 12 éves volt. Ilyen esetekben is a másik feltétele az a 48. §. következményének, hogy a kiskorúnak az 1879. L. t.-ez. hatályba léptekor törvényes képviselője sem tartotta fenn az idegen állampolgárságot, mert miként a honosításhoz, ugy a 48. §-ban jelzett jogfentartó nyilatkozat elmulasztásában rejlő akaratnyilvánításhoz is szükséges a törvényes képviselő beleegyezése, vagyis ennek részéről is az idegen állampolgárságot fentartó nyilatkozatnak elmulasztása. Ami az adófizetést illeti, nézetem szerint semmi nehézség nem áll útjában annak, hogy az 1879. L. t.-cz. hatályba léptét megelőzött öt év alatt az atya által fizetett adó a kiskorú által fizetett adóhoz hozzászámittassék. Elmebeteg honosítható, illetőleg az állampolgári eskü letételére bocsátható, ha elmebetegsége nem olyan természetű, hogy az állampolgári eskü letételéhez megkívánt cselekvőképességet is kizárja. A m. kir. igazságügyminiszternek 1904. évi 26,535. sz. a. a m. kir. belügyminiszterhez intézett átirata: Özv. dr. F. Arnoldné visszhonositási ügyében kelt nagybecsű átiratára a következőket van szerencsém válaszolni. Az 1879. L. t.-cz. (8. és 42. §.) csak a honosításért, illetőleg a visszhonositásért való folyamodás feltételéül szabja meg a honositandó rendelkezési képességét, ugy azonban, hogy ezt a törvényes képviselő hozzájárulása kiegésziti. Ellenben az állampolgári eskü (fogadalom) letehetésének kellékéül nem kívánja meg a rendelkezési képességet, sem pedig annak a törvényes képviselő hozzájárulásával való kiegészítését. Tekintettel arra, hogy a honositandónak az esküt személyesen kell letennie, a mi nevezetesen az állampolgári eskünek a törvény 14. §-ában megállapított szövegéből is kitűnik, a teljes rendelkezési képesség megkivánása illuzoriussá tenné a honosítást azokban az esetekben, a melyekben a honosítási okirat elnyerését a törvény a törvényes képviselő beleegyezésével megengedi. Ez okból, véleményem szerint, az eskü letételéhez elegendőnek mutatkozik a cselekvési képességnek az a foka is, a mely a honosításért való folyamodónál a törvényes képviselő hozzájárulásával elegendő. Minthogy az elmebetegek, még ha gondnokság alá is vannak helyezve, a honosítás szempontjából nem tekinthetők feltétlenül cselekvőképteleneknek, hanem világos időközükben gondnokuk beleegyezésével honosításért folyamodhatnak, nézetem szerint ők ily világos időközükben az állampolgári eskü letételéhez megkívánt cselekvőképességgel is birnak. Egyébiránt az elmebetegek általában sem tekinthetők feltétlenül esküképteleneknek. Kitűnik ez perjogi törvényeinkből. Nevezetesen az 1893. XVIII. t.-cz. 98. §-a azt rendeli, hogy a fél nem hallgatható ki eskü alatt oly esetben, a melyben a tanú megesketése mellőzendő ; a 91. §. pedig a tanukra nézve (a jelen esetre alkalmazhatóan) azt mondja, hogy a megesketés mellőzendő, ha a tanúnak értelme fejletlenségénél vagy gyengeségénél fogva az eskü jelentőségéről kellő fogalma nincs. Legújabb perjogi alkotásunk: a bűnvádi perrendtartás 221. §-ában is erre az álláspontra helyezkedik. Ezek szerint a peres eljárás terén nincs az elmebeteg egyén az eskü letételétől feltétlenül elzárva, sőt az eskü kivétele vagy kivételének mellőzése tekintetében az, hogy az illető egyén elmebetegség miatt