Közigazgatási elvi határozatok egyetemes gyűjteménye. új folyam II. kötet (Budapest, 1906)

— o — nem szenvedhet, hogy az előbb emiitett esetnek kell beállnia, mert ha egy idegen nő magyar állampolgárral kötött házassága folytán magyar állampolgárrá válik s ha a férjnek honosítása kiterjed arra a nőre, a ki vele teljes joghatályu házassági életközösségben él, akkor a férj honosságának ki kell terjednie arra a nőre is, a ki megelőző bírói elválasztás folytán idegen maradván, magyar honossá lett férjével ismét teljes joghatályu házassági életközösségre lép; s nem volna az 1879:L. t.-cz. elveivel egybehangzó az ily nőnek önálló honosítását megkívánni ahhoz, hogy az magyar állampolgár legyen. A házassági életközösség teljes joghatályu visszaállításához pedig nézetem szerint elegendő az, ha a felek az illető külföldi bíróságnál jelentik be az életközösség visszaállítását, s nem szükséges megkívánnunk, hogy ezt a bejelentést valamely magyar bíróságnál tegyék meg. mert az elválasztást is a külföldi bíróság mondván ki, a házassági életközösségre vonatkozó bejelentés, a melynek folytán a házassági kötelék teljes joghatálylyal restituáltatik, és a jövőre nézve a házassági elválasztásból keletkezett jogviszonyok megszüntettetnek, a külföldi bíróságnál megtörténhetik. A jelenlegi eset elintézéseként tehát Nagyméltóságod által kijelentendő volna, hogy W. Alajosné szül. G. Jozefina a házassági életközösség visszaállításának birói bejelentésétől fogva magyar állampolgár. 12 éven felüli kiskorú az 1879. évi L. t.-cz. 48. §-ának második bekezdésében jelzett akaratnyilvánitást (jogfentartást) törvényes képviselőjének hozzájárulásával joghatálylyal megteheti, illetőleg elmulaszthatja. A m. kir. igazságügyminiszterhez 1903. évi 32,554. sz. a. a m. kir belügyminiszterhez intézett átirata: D. Antal állampolgársági ügyében kelt átiratra vonatkozva van szerencsém a következőkben válaszolni. Hogy kiskorúakra nézve mennyiben van az 1879. L. t.-cz. 48. §-a alkalmazásának helye, az attól függ, hogy mennyiben kívánjuk meg valamely külföldi kiskorutói a saját akaratnyilvánítását ahhoz, hogy magyar állampolgárrá váljék. A 48. §-ban jelzett jogfentartó nyilatkozat elmulasztásával ugyanis a külföldiek hallgatólagosan hozzájárultak ahhoz, hogy ezen szakasz alapján magyar állampolgárnak tekintessenek. A mely külföldi tehát az 1879. L. t.-cz. alapján akaratát nyilvánithatj a, es a mely külföldinek akaratnyilvánítása szükséges ahhoz, hogy honosítás utján magyar állampolgárrá váljék, ugyanannak hallgatólagos akaratnyilvánítása elfogadható annak alapjául is, hogy az illető a 48. §. értelmében, meglévén az egyéb feltételek, magyar állampolgárnak tekintessék. Ha ahhoz, hogy nem rendelkezésképes egyén honosittassék, elegendő volna törvényes képviselőjének kérvénye, akkor a 48. §-ban jelzett jogfentartó nyilatkozatot is nem rendelkezésképes egyénre joghatályosan megtehette volna törvényes képviselője, és e nyilatkozatnak a törvényes képviselő részéről történt elmulasztása maga után vonhatná a 48. §. következményét, feltéve, hogy a törvényes képviselő az 1879. L. t.-cz. hatályba léptekor a magyar korona országai területén lakott, mert csak erről tehető fel, hogy az 1879. L. ^ t.-cz. 48. §-ának rendelkezését ismerve, a jogfentartó nyilatkozat elmulasztásának hatályát tudta. Ha azonban a nem rendelkezésképes külföldi honosításához nem tartjuk elégnek a törvényes képviselő akaratnyilvánítását, hanem ha azon állásponton állunk, hogy a honositandónak magának kell a honosítást kérnie, még ha nem rendelkezésképes is, akkor a 48. §. jogfentartó nyilatkozatnak megtételére illetékesnek mind magát a nem rendelkezésképes egyént, mind annak törvényes képviselőjét kell tar-