Közigazgatási elvi határozatok egyetemes gyűjteménye. új folyam I. kötet (Budapest, 1900)

- 10 — 23. §-ának ^pontja szerint megkívánt minősítése hiányzik. Panaszló ellenben azt vitatja, hogy bár tagja az osztrák urakházának. az 1563. LXXVI1. t.-cz.-ben beczikkelyezett indigenátusánál fogva magyar állampolgár, s ezt a minőségét nem vesztette el azzal, hogy törvényhozói jogát nem a magyar főrendiházban, hanem az osztrák urakházában gyakorolja. Tekintettel arra, hogy a panaszló az által, hogy a főrendiház szervezetének módosításáról szóló 1885. VII. t.-cz. 2. §. b) pontjának második bekezdésében a főrendiházi tagsági jog gyakorlására vonatkozólag előirt nyilatkozat megtételét elmu­lasztotta, leszármazás által szerzett magyar állampolgárságát nem vesztette el, mert az emiitett nyilatkozat meg nem tétele csupán azt vonta maga után, hogy személyére nézve jogát a magyar főrendiházban nem gyakorol­hatja, ellenben ezen mulasztás az állampolgárságra kihatással nem volt, s tekintettel arra, hogy ekként panaszló bir az 1886. XXI. t.-cz. 23. §-ának a) pontjában irt minősitéssel; minthogy továbbá M. vármegye alispánjának 1898. évi november hó 3-án 8821. sz. a. kelt felvilágosító jelentése szerint panaszló 10353 frt 86 kr. egyenes állami adót fizet, s ez alapon helye volna a vármegyei legtöbb adót fizetők sorában; s minthogy végül panaszló ellenében utóbb idézett törvényszakasz b—h) pontjaiban irt kizárási okok fenforgásáról szó sincsen : abbeli kérésének, hogy a szóban levő névjegy­zékbe fölvétessék, helyt adni kellett. Eredeti magyar állampolgárságát távollét által elvesztett, osztrák állampolgár­ságot azonban nem szerzett, közellátásra szoruló egyénnek, a magyar állampolgári kötelékbe visszavételét elrendelő belügyminiszteri határozat folyományaként hozott közigazgatási hatósági határozatok ellen, közigazgatási birósági panasznak helye nincsen. A m. kir. közigazgatási biróság 1898. évi 1236. sz. határozata : A közigazgatási biróság M. József és neje szül. K. Rózának a magyar állam kötelékébe való visszavétele ügyét, melyben a m. kir. belügy­miniszter 115.421/97. sz. a., valamint 9183/98. sz. a. határozott, úgyszintén ezen rendeletek végrehajtása iránt A. vármegye alispánjának 1733/98. sz. a. és az a—i járás főszolgabírójának 835/98. sz. a. kiadott rendeletei ellen. M. község elöljárósága és képviselőtestülete nevében dr. I. Ferencz ügyvéd által beadott panasz folytán, 1898. évi szeptember hó 7-én tartott nyil­vános ülésében vizsgálat alá vévén, következőleg végzett: A közigazgatási biróság a panaszt hatáskör hiányában érdemleges tárgyalás nélkül vissza­utasítja. Indokok: M. község panasza a m. kir. belügyminiszternek a feje­zetben idézett ama határozatai elleu irányul, melyek szerint M. József és neje szül. K. Róza j—i lakosok, mint közellátásra szoruló egyének a magyar állam kötelékébe visszavétettek, illetve nevezett miniszter ez ügyben hozott határozatát — az alispáni előterjesztés ellenére ;— továbbrá is fentartotta; sérelmesnek tartja továbbá nevezett község A. vármegye alispánjának, valamint az a—i járás főszolgabírójának a fentebb emiitett kormányhatósági rendeletek végrehajtásaként kiadott és e végzés fejezetében idézett ama rendeleteit is, melyekkel M. község elöljárósága utasíttatott, hogy a belügy­miniszter határozatai folytán nevezett M. József és neje hazaszállittatása és közellátása iránt intézkedjék. Az előrebocsátottakból és az ügyiratokból meg­állapitott tényállásból kitetszőleg, a belügyminiszter a panaszszal megtámadott határozataiban kizárólag annak megállapítására szorítkozott, hogy nevezett közellátásra szoruló egyéneket az osztrák cs. kir. belügyminiszter megkere­sésére, nevezett miniszterek közt előzőleg létrejött egyezség hatálya alatt.

Next

/
Thumbnails
Contents