Közigazgatási elvi határozatok egyetemes gyűjteménye. új folyam I. kötet (Budapest, 1900)

1. Magyar állampolgárság megszerzése. Honosítás, visszhonositás. A magyar állampolgárság megszerzéséről és elvesztéséről szóló 1879. évi L. t.-cz. 39. és 40. §-ainak (visszhonositás) értelmezése. A m. kir. belügyminiszternek a fiumei kormányzóhoz intézett 1895. évi 28,555. sz. leirata: Felterjesztésében az a kérdés lett felvetve : vájjon, tekintettel az 1879. évi L. t.-cz. 39. §-ára egy magyar honpolgár, ki honpolgári jogát távollét (31. §.) által elveszítette, a nélkül azonban, hogy egy más állam polgárjogát megszerezte volna, joggal bir-e visszhonositását követelni, vagy ez iránti kérelme visszautasitható-e ? A kérdés szabatos elbirálása egyedül a 39. §. alapján nem történhetik, hanem csakis a visszhonositásról szóló összes törvényes rendelkezések, különösen a törvény 40. §-ának kapcsolatos figyelembevétele mellett, mert a 39. § arról az esetről rendelkezik, a melyben a távollét által állampolgárságot elvesztett egyén visszavehető, a 40. §. pedig arról, a melyben ugyanaz visszaveendő. Az utóbbi eset, vagyis az, hogy valaki visszhonositását követelhesse, a 40. §. szerint két feltételhez van kötve: 1. ahhoz, hogy az illető a magyar korona országai területére visszatérjen, természetesen állandó letelepedés czéljából és 2. ahhoz, hogy valamely belföldi község kötelékébe felvétessék, illetőleg, hogy részére a községi kötelékbe való felvétel kilátásba helyeztessék. Ha e két feltételnek eleget tett folyamodó, akkor az állam kötelékébe visszaveendő; teljesen közömbös lévén az a körülmény, vájjon az illető szerzett-e időközben uj honosságot vagy nem ? mert ezen feltételről a törvény nem emlékszik meg. A másik eset, vagyis a 39. §-a alapján a visszavehetőség csak egy feltételhez van kötve: ahhoz, hogy a magyar állampolgárságát elbocsátás vagy távollét által elvesztett egyén időközben más állampolgárságot nem szerzett. Ha az illető időközben más állampolgárságot is szerzett, azonkivül az ország területére sem tért vissza s magát fel nem vétette valamely község kötelékébe, jobban mondva részére ez kilátásba nem helyeztetett, akkor kérelme sem a 39., sem a 40. §. alapján nem teljesíthető, vagyis akkor az illető egyáltalán visszhonositás kedvezményében nem részesülhet. Röviden tehát abban foglalom össze válaszomat: az 1879. évi L. t.-cz. 39. §-ára alapított kérelme visszautasítható, vagyis a kérelem teljesítése vagy nem teljesítése diskreczionárius hatáskörébe tartozik; ellenben az idézett törvény 40. §-ára alapított kérelem okvetlenül teljesítendő. Magától értetődik, hogy az illető kérelmeknek olyanoknak kell lenniök, hogy a 39., illetve 40. §§. azokra szószerint alkalmazhatók legyenek; ha tehát valaki az 1879. évi L. t.-cz. 30. §-ára hivatkozva visszhonositásért folyamodik, vagyis olyan egyén kérelméről van szó, ki az ország területére vissza nem tért s kinek l*