Közigazgatási elvi határozatok egyetemes gyűjteménye. II. kötet (Budapest, 1895)

B) Mezőgazdaság. 1. Birtokhasználat. A község tulajdonát képező közlegelö ugy kezelendő, hogy abból ne csupán csak a községi állattulajdonosok húzzanak hasznot, hanem ugy, hogy a legelő gazdasági használatából eredő jövedelem a községi közjövedelmek megfelelő növelésére fordittassék. A ra. kir. belügyminiszter 1893. évi 41,493. sz. határozata: A vmegye törvényhatósági bizottsága helyben hagyta a városi képviselőtestület azon határozatát, melylyel a város elrendelte, hogy a tulajdonát képező legelők után járó állami adó jövőre a legelő jövedelméből fedeztessék, illetve a városi pénztárnak megtéríttessék; továbbá, hogy a legelők, melyek eddig az illető erdekeit gazdák által kezeltettek, mint városi vagyon a város kezelésébe vétessenek. A kezdetben idézett törvényhatósági bizottsági határozatot a vármegyei tiszti ügyész, továbbá 8. K. városi képv. test. tag részéről közbetett felebbezés következtében felülvizsgálván, a törvényhatósági bizottsági határozatot a képviselőtestület határozatával együtt megváltoztatom, és az utóbbi határozat azon intézkedésének, hogy a városi legelők a város kezelésébe vétessenek, épségben tartása mellett, hivatali elődömnek múlt évi ápril hó 10-én 24,892. sz. a. kelt rendeletét, melyben a városi legelőknek a városi pénztár részére minél jövedelmezőbb módon való értékesítése és az 1892. évi költségvetés megfelelő kiigazítása rendeltetett el, oly módosítással tartom fenn, hogy a városi legelőknek a kivánt, nagyobb jövedelmet biztositó módon leendő kezelése legkésőbb jövő évben, jelesül oly módon léptettessék életbe, hogy az uj kezelés remélhető eredményre a város jövő 1894. évi költségvetésében már minden esetre teljes összegében előirányozható legyen. Mert a városi legelők a városnak, mint ilyennek képezvén tulajdonát, azok mint városi vagyontárgyak jogszerűen csakis a városi pénztár és ez által a városi összes lakosság javára értékesíthetők; és pedig a törvény czélzata szerint akként, hogy a városnak mint tulajdonosnak, a belső értéküknek megfelelő hasznot tényleg meghozzák. Jóllehet nem lehet kifogást tenni az ellen, hogy a városi legelő az állattenyésztés fejlesztése érdekének bizonyos mérvig szolgálatára bocsáttassék, sőt a város közönségének e részbeni törekvése méltánylást érdemel; minélfogva ez idő szerint nem volna helyeselhető, hogy a városi legelők ezen természetükkel ellenkező módon, például szántóföldekké alakitása által értékesíttessenek, és ilyképpen a legeltetéstől teljesen elvonassanak, mindazáltal annak sem lehet helye, hogy a kérdéses városi vagyontárgyak kizárólag a lakosság csak egyik osztálya érdekeinek szolgáljanak s ezen osztálynak egyoldalúan, jelentékeny előny biztosittassék a