Közigazgatási elvi határozatok egyetemes gyűjteménye. II. kötet (Budapest, 1895)
- 638 — iskoláknál pedig a kir. tanfelügyelő Írásbeli engedését mutassák fel. Felhívom a tanfelügyelőséget, hogy az előadottakhoz képest a szükséges intézkedést tegye meg, s a tankerületben levő állami és községi elemi iskolai tanítók részére, minden esetben külön állítsa ki az Írásbeli engedélyt. Megjegyzem, hogy mindig az illető pénztár igazgatóságának belátásától s a szükség beállásától fog függni, hogy mely községben bizassék meg a tanito az emiitett teendőkkel. Ugyancsak az igazgatóság fogja megállapítani a díjazás nagyságát a fenforgó körülmények szerint az elvállalt teendők kisebb vagy nagyobb mérvéhez képest. A kerületi betegsegélyző pénztárak levelezései a pénztári bizalmi férfiakkal, orvosokkal és községi elöljáróságokkal portómentesek. A m. kir. kereskedelemügyi miniszter 1894. évi 70,500. sz. határozata : Az ipari és gyári alkalmazottaknak betegség esetén való segélyezéséről szóló 1891. évi XIV. t.-cz. alapján megalakult kerületi betegsegélyző pénztárak levelezéseire, 1893. évi január hó 23-án kelt 90,508,92. sz. rendeletemmel (P. és T. R. T. 1893. évi 11. sz.) engedélyezett portómentességet kiterjesztem: 1. A kerületi betegsegélyző pénztár által bizalmi férfiaihoz és orvosaihoz intézett, nyílt lapokon és e czélra a ker. betegsegélyző pénztárak által egyetértve előállított nyomtatványokon szerkesztett közönséges (nem ajánlott) értesítésekre, ha azok a czimoldalra előre rányomatott «A .... kerületi betegsegélyző pénztár»-tól jelzéssel, továbbá.... bizalmi férfiaknak,» illetve «.... pénztári orvosoknak» ezimirattal, és «Betegsegélyző ügyben portómentes» záradékkal el vannak látva, és ha azokat a kerületi pénztár hetenként egyszer bizonyos meghatározott és a posta- és távirdahivatalnak előre bejelentett napon együttesen adja a postára. 2. A ker. betegsegélyző pénztárak és a községi elöljáróságok közt váltott, továbbá a kerületi betegsegélyző pénztárak által egymás közt váltott közönséges (nem ajánlott) levelekre, ha azok a boríték czimoldalára előre rányomatott «A .... kerületi betegsegélyző pénztártól jelzéssel, továbbá ^községi elöljáróságnak)), illetve «kerületi betegsegélyző pénztárnak)) ezimirattal és «Betegsegélyző ügyben portómentes» záradékkal el vannak látva, Egyebekben fent idézett 90,508/92. számú rendeletem határozatai továbbra is érvényben maradnak. A mennyiben a bizalmi férfiakat választó segélypénztári gyűlésre egy érdekelt sem jelennék meg, a hatóság által javaslatba vett egyének megválasztottaknak tekintendők. A m. kir. kereskedelmi miniszter 1892. évi 39,325. sz. határozata: Az ottani kerületi betegsegélyző pénztár megalakítása tárgyában kelt jelentésére, melyben előadja czim, hogy a bizalmi férfiak megválasztása ezéljából összehívott ülésen az érdekeltek oly kevés számban jelentek volna meg, hogy a bizalmi férfiak megválaszthatok nem voltak, értesítem czimet, hogy az illető elsőfokú iparhatóság részéről mulasztásnak tekintem azt, hogy a szóban forgó gyűlés alkalmával a bizalmi férfiak megválasztását meg nem ejtette. A jelentésben hivatolt rendelet 8. §-ának világos rendelkezéséhez képest u. i. tartozott volna az illető iparhatóság a bizalmi férfiakat ajánlatba hozni s igy módjában állott volna az ott megjelenteknek, bármily csekély számban is lettek legyen ezek, a bizalmi férfiak iránt nyilatkozni, illetve