Közigazgatási elvi határozatok egyetemes gyűjteménye. II. kötet (Budapest, 1895)

— 622 — akként értelmezik, mintha azoktól, a kik a végeladás stb. tartására jogositó iparhatósági engedély megadásáért folyamodnak, és azon feltételeket, melyek az illető törvényszakaszokban meg vannak állapítva, teljesitik, illetőleg az ott megjelölt kellékeknek megfelelnek, a kért engedély kiadása nem volna megtagadható. Erre vonatkozólag a felmerült kételyek eloszlatása czéljából értesítem a hatóságot, hogy az ipartörvény 51. és 52. §-ának világos szavai szerint az iparhatóságoknak nem kötelességük a végeladások stb. tartására kért engedélyt minden esetben feltétlenül kiszolgáltatni, még akkor sem, ha egyébiránt a kérvényező a törvény által megkívánt kellékeket birja is, illetőleg azoknak eleget tett; a törvény az elárusitás ezen módját épen azon oknál fogva tette az iparhatóság engedélyétől függővé, hogy oly esetekben, midőn a hatóság a fenforgó körülmények mérlegelése alapján azon meggyőződésre jut, hogy a végeladás, vagy árverés megtartása bármilynemü visszaélésre vezethetne, vagy csak ürügyül szolgálhatna arra, hogy egyes czégek áruikat a közönség ámitására alkalmas módon bocsássák áruba, s ez által a helyi iparosok és kereskedők rendes keresetét érzékenyen károsíthatnék, az iparhatóságnak módjában álljon a kért^ engedély megtagadása által az elkövethető visszaélésnek elejét venni. Önként érthető, hogy az iparhatóságok, a midőn egyfelől indokolt szigort kell hogy alkalmazzanak, a nyilvánvalóan nem szolid és szédelgésre irányuló hasonló vállalkozások ellen, másfelől ügyelniök kell arra, hogy az egyes üzleteknél bekövetkezhető rendkivüli körülményeket, a melyek a végeladás tartását elkerülhetetlenül szükségessé vagy az üzlet érdekében állóvá teszik, méltányos figyelembe vegyék s oly esetekben, midőn a végeladásoknak az 51. vagy 52. §-a alapján való megtartása ellen sem a helyi ipari és kereskedelmi versenyviszonyok, sem a végeiadás megtarthatását kérő vállalkozó üzleti szándékainak megbízhatósága tekintetében akadályok nem forognak fenn, az engedély kiadható. Ezekkel kapcsolatban különösen felhívom a hatóság figyelmét arra, hogy tapasztalás szerint gyakran előfordul, miszerint egyes czégek, melyek végeladási engedélyért folyamodnak, még mielőtt az erre vonatkozó engedélyt megkapták volna, a végeladás megtartását hírlapi hirdetmények, falragaszok stb. utján már előre közhírré teszik, a mely eljárás egyáltalán nem engedhető meg, miután az előzetes közhírré tételben a közönségnek a tömeges és gyors vételre való felhívása már benfoglaitatik, s előáll az illető üzletnek a rendesnél sürübb látogatása a vevő közönség részéről, a mi azon esetben, ha a végeladás utólag nem engedélyeztetnék, ezen engedélyezési jognak, ha pedig az engedély megadatik is, a törvényben megállapított pénzügyi ellenszolgáltatás ellenőrzésének kijátszására vezet. A végeladásoknak ily előzetes hirdetése és megkezdése ennélfogva szigorúan tiltandó s előforduló esetekben ezen tilalom hatályos érvényesítése érdekében az ipartörvény 158. §-ának d) pontjában foglalt büntető rendelkezések teljes szigorral alkalmazandók. Az ipartörvény 176. §-a alapján folyamatba tett eljárás hivatalból megsemmisíthető, ha a tárgyalás a fél törvényes képviselőjének mellőzésével ejtettett meg, vagy ha az eljáró hatóság a panaszos kérelmén túlterjeszkedett. A m. kir. földmivelés-, ipar- és keresk. miniszter 1888. évi 35,815. sz. határozata: Az eljárt iparhatóságok részéről hozott azon határozatokat, melyek szerint a M. F. és Sch. M. közt Sch. K. tanonczra vonatkozólag létrejött tanoncz-szerződés felbontottnak jelentetett ki, egyúttal Sch. M. mint a kis-