Közigazgatási elvi határozatok egyetemes gyűjteménye. II. kötet (Budapest, 1895)

A vizsgálati adatokból kitűnik, hogy a vádlott által három pont alatt emelt büntetendő cselekményeket Sz. P. el nem követte; az alsóbb bírósági indokolásban felhozott ama körülmények, hogy közajkon forgó hirek által vádlott tévedésbe ejtethetett, figyelmet érdemelnek ugyan, de csak arra szolgálnak alapul, hogy jelenlegi vádlott csak a btk. 260. §-a alapján volt vád alá helyezhető, miután a vádlottnak interpellatiókép beadott vádinditványára nézve ép ez okból nem állapitható meg az, hogy azt tudva hamisan terjesztette volna a hatóság elé. Miután azonban a vádlott által emelt ama vádak, melyek bebizonyítás esetében alapul szolgáltak volna Sz. P. bűnvádi elitéltetésére, alaptalanoknak tűntek fel, elannyira, hogy maga a vádlott is megengedi azt, hogy az emelt vádnak csakis valószínűsége lett bebizonyitva, s miután a valószínűség még nem bizonyiték: vádlott cselekménye a btk. 260. §-ába ütközik s e miatt őt a rágalmazás vétségében vétkesnek kellett kimondani. A büntetés megállapításánál tekintetbe vétetett az, hogy a vádlott által emelt vádak oly kérdéseket érintettek, a melyek neki mint községi képviselőnek ellenőrzési jogai körébe tartoztak s ezen joga gyakorlatának csak formájában tévedett, mikor alaktalan közhíreken megindulva, a helyett hogy általánosb kérdéseket vetett volna fel, concret és határozott vádakat emelt, a felvilágosítás helyett büntetést kért, s így interpellatió helyett vádinditványt tett; tekintetbe vétetett továbbá az, hogy az interpellátiójában emelt vadaira adott feleleten megnyugodott s azokat jelen bünvád folyama alatt csak az önvédelem érdekéből tartotta fenn, miután egyénileg azoknak alaptalanságáról nem volt meggyőződve; tekintetbe vétetett végül vádlottnak büntetlen előélete; eme lényeges enyhítő körülményeknél fogva a btk. 92. §-a alkalmázandónak találtatott. A megvesztegetés vétsége tányálladékának alkatelemét az képezi, hogy &z ajándékozás által a közhivatalnok hivatali kötelességének megszegésére csábittatott legyen; ha tehát az ügy, melyre való vonatkozással a vesztegetés történhetett, már az illető fokon be van fejezve, a megvesztegetés megáll api thatása ki van zárva. A m. kir. Guria 1885. évi 764. sz. határozata. Ha a jutalom vagy ajándék olyan hivatalos cselekmény abbanhagyásáért igértetett, melynek teljesítésére a fenforgó esetben ok és szükség nincs, a megvesztegetés meg nem állapitható. A m. kir. Curia 1887. évi 2899. sz. határozata: K. Sándor fővárosi rendőr B. Jakabné bordélyüzletének ajtaját éjjeli 12 óra után nyitva találta, s midőn erre a tulajdonosnőt figyelmeztette, ez utána ment és egy frtot dugott köpenyege ujjába. A budapesti kir. törvényszék B. Jakabné vádlottat, tekintettel arra, hogy azon tény, miszerint a bordélyüzlet kapuja késő éjjeli időben is nyitva volt, sőt egy kéjnő künn állott, kihágást képez és ezt a rendőr hivatalos állásánál fogva tartozott ellenőrizni, a megvesztegetés vétségében vétkesnek találta és fogház és pénzbüntetésben marasztalta, A budapesti kir. Ítélőtábla a szabadságvesztés tartamát felemelte, egyebekben az első bíróság ítéletét jóváhagyta. A kir. Curia mindkét alsó bíróság ítéletét megváltoztatta s vádlottat felmentette következő okokból: Tekintve, hogy a btk. 470. §-ának rendelkezése szerint az követi el a megvesztegetés vétségét, a ki a közhivatalnoknak a végett