Közigazgatási elvi határozatok egyetemes gyűjteménye. II. kötet (Budapest, 1895)

- 420 — kii'. Ítélőtábla vádlottat a rágalmazás vádja és következményei alól felmentette azon indokból, mivel több közszájon forgott hirek alapján, melyeket M. városban széltében beszéltek, mint városi képviselőtestületi tagnak joga volt a közérdek szempontjából interpellátiót intézni. A kii'. Curia, mely az ügyben előzetesen már vádhatározatot hozott és az alsóbb bíróságokat érdemleges határozathozatalra utasította, az alsóbb bírósági Ítéletek megváltoztatásával vádlott N. Józsefet a btk. 260. §-a szerint minősülő rágalmazás vétségében vétkesnek mondotta ki s ezért a btk. 92. §-ának alkalmazásával az 1887. évi VIII. t.-cz.-ben meghatározott czélokra fordítandó s tizenöt nap alatt végrehajtás terhe mellett befizetendő 50 frt pénzbüntetésre, behajthatlanság esetén öt napi fogházra ítélte ; mert a Curia 1828/883. sz. vádhatározatában jogérvényesen kimondotta, hogy vádlottnak 1881. márcz. 1-én a M. városi képviselőtestülethez interpellátió alakjában intézett beadványa, tartalmánál fogva nem interpellátió, hanem vádinditvány, melyben Sz. P. városi ügyész, hatóság előtt büntetendő cselekményekkel vádoltatik s megbüntetése kéretik. Ezen a jogerős eldöntésen csak az változtatott volna, ha a megrendelt további eljárás rendén kitűnik, hogy vádlott nem a kérdéses vádakat emelte, nem a kérdéses interpellátiót tette, vagyis a bűnvádi feljelentéshez csatolt interpellátió nem azonos a vádlott által tett interpellátióval. Erre nézve azonban kétely nem forog fenn. Az egyes honpolgárok becsületét védő törvények semmi ürügy alatt sem engedik meg azt, hogy valaki ellen alaptalan vád büntetlenül emeltessék, s a jogos közérdeknek az elsőbirósági Ítélet indokaiban hangsúlyozott megóvása épen ugy, mint bármely más plausibilisnek látszó ürügy, nem szolgálhat alapul, az egyéni becsület ellen intézett büntethető cselekmény büntethetőségére. A közérdek vagy jogos magánérdek megóvása vagy előmozdítása czéljából emelt vádnak is büntethetőségét határozottan kimondja a btk. 263. §-a amaz intézkedésében, mikép ily esetekben az emelt vád bebizonyítását megengedi, s ennek eredményéhez köti a büntethetlenség vagy büntethetőséget. Miután pedig a Curia jogerős döntvényei ellen ugyanazon bizonyítékok alapján további jogorvoslatnak helye nincs, s az alsóbb bíróságok azokat felülvizsgálat alá venni nincsenek hivatva, ebből önként következik, hogy az alsóbb bíróságok által elfogadott indokokban mind az az érvelés, mely minden a további bünvizsgálat rendén ez irányban felmerült bizonyíték s ennek alapján a tényállás változása nélkül a legfelsőbb bíróságok által jogérvényesen eldöntött kérdést akarja felbolygatni, perrendszerütlen és semmis. Az alsóbb bíróságok feladata csak annak további megvizsgálása volt, hogy a vádlott által hatóság előtt emelt vád foglal-e magában rágalmazást, s ha igen, bizonyítható és bizonyittatott-e a rágalmazó állítás vagy nem ? s ehhez képest büntethető-e avagy nem büntethető ? Ezen megszabott körön tul terjeszkedni szemben a kir. Curia fentnevezett 1828. sz. végzésével, ma már magának a kir. Curiának sem áll jogában, mert az megítélt dolog, hogy vádlottnak interpellátió alakjában beadott irata hatóság előtt emelt vádinditványt képez, ennek jellegén pedig a további vizsgálat és végtárgyalás mitsem változtatott; minthogy az elrendelt további vizsgalat rendjén ez irányban a bizonyítás nem változott, s a dolog természete szerint épen nem is változhatott. E szerint a kir. Curia most már csakis «stante concluso» határozhatván, a bizonyítékokból ugy találta, hogy vádlott nem emelt tudva hamis vádat, mert a vádbeli esetek egy részében az általa vádoltnak eljárása teljesleg korrektnek nem mondható, s így helyesen mellőztetett a vád részéről a btk. 227. §-a, s helyesen lett a vád csakis a btk. 260. §-a alapján emelve.