Közigazgatási elvi határozatok egyetemes gyűjteménye. I. kötet (Budapest, 1895)

— 158 — érdekelteknek tekinteni és miután köztük kiskornak is vannak, a hagyaték tárgyalását az 1877. évi XX. t.-cz. 233. §. i. pontjához és 243. §-ához képest a gyámhatóság hatáskörébe utalni kellett. (31.917/1892. I. M. sz.) Szolgálatban nem töltött felmondási időre követelt cselédbér iránti ügy elbírálása a közigazgatási hatóságok hatáskörébe tartozik. A m. kir. minisztertanács 1892. évi nov. 2-án hozott határozata: A kir. minisztérium Sz. Gábor dévaványai lakosnak D. T. Lajos dévaványai lakos ellen 74 írt s járulékaiért folyó ügyében Jász-Nagykun-Szolnok vármegye közigazgatási bizottsága és a mezőtúri kir. járásbíróság közt fölmerült hatásköri összeütközési esetet vizsgálat alá vévén, következőképen határozott: Ezen ügyben az eljárás a közigazgatási hatóságok hatáskörébe tartozik. Indokok: Sz. Gábort D. T. Lajos 1891. április 24-től 1892. évi április 24-ig fogadta volt fel béresnek úgynevezett konvenczió mellett. D. T. Lajos Sz. Gábort szolgálatából 1892. évi január 24-én elbocsátván, Sz. Gábor D. T. Lajost a dévaványai községi elöljáróság előtt bepanaszolta az 1892. jan. 24-től 1892. április 24-ig járó negyedévi bére egyenértékének, azaz 74 forintnak megfizetése végett, azon az alapon, hogy őt volt gazdája minden ok nélkül bocsátotta el. A községi elöljáróság D. T. Lajost elmarasztalta; ennek felebbezése folytán azonban Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánja a dévaványai községi elöljáróság határozatát megsemmisítette azon ok miatt, hogy panaszos követelése meg nem szolgált időre járó bérkövetelés, tehát kártérítési követelés és mint ilyennek érvényesítése az 1876. évi XIII. t.-cz. 119. §-a értelmében a kir. bíróságok hatáskörébe tartozik. Sz. Gábor ennek folytán D. T. Lajost a mezőtúri kir. járásbíróságnál perelte be. A járásbíróság azonban az eljárást hatáskör hiánya miatt megszüntette azon indokolással, hogy az ügy az 1876. évi XIII. t.-cz. 115. §-a értelmében a közigazgatási hatóságok hatáskörébe tartozik. Annak megítélésénél, hogy az 1876. évi XIII. t.-cz. 56. §-a alapján a, cseléd követelheti-e a hátralevő időre a bért, tartást és ruhát, egyedül az a kérdés jön tekintetbe, hogy a gazda törvényes okból bocsátotta-e el a cselédet, de nem jön tekintetbe az, hogy az elbocsátás által okozott-e és minő kárt a cselédnek. Ilyen esetben tehát a hátralevő időre járó bérkövetelést az 1876. évi XIII. t.-cz. 119. §-a értelmében a bíróság elé utalt kártérítési kérdésnek tekinteni nem lehet; minélfogva tekintettel arra is, hogy jelen ügyben az 1876. évi XIII. t.-cz. 40. §-ának esete sem forog fenn, az eljárást az 1876. évi XIII. t.-cz. 115. §-a értelmében a közigazgatási hatóságok hatáskörébe kellett utalni. (39,727/1892. 1. M. sz.) Magyar jog szerint az atyán elkövetett bűntett, az örökösödés fonalát meg nem szakitja. Az 1877. évi XX. t.-cz. 28. §-ának d) és e) pontja alapján elrendelt gondnokság, a gondnokoltnak cselekvési képességét nem korlátolja. A börtönbüntetésre Ítéltek örökösödési eljárásába az árvaszék hivatalból be nem avatkozhatik. A m. kir. minisztertanács 1887. évi április 30-án hozott határozata: Az igazságügyminiszter előterjesztette a néhai V. István zalai lakos hagyatéki ügyében Somogyvmegye árvaszéke és a tabi kir. járásbíróság között felmerült hatásköri összeütközési esetet. Határoztatott: A jelen ügyben