Közigazgatási elvi határozatok egyetemes gyűjteménye. I. kötet (Budapest, 1895)
— 103 — Ezen cselekmény az ingatlan vagyon szándékos rongálásának a KBTK. 127. §-ában körülírt vétségét látszik képezni, melynek elbírálását az 1880: XXXVII. t.-cz. 40. §-a 5. pontja és 41. §-a értelmében kellett a kir. bíróság hatáskörébe utalni; és pedig annál inkább, mivel ha a tettes szándéka súlyos testi sértés elkövetésére irányult akkor, mikor a tégladarabot a lakott szobába behajította és ha ennek folytán a testi sértés és az ingatlan vagyon rongálásának halmazata forogna is fenn, akkor is az ügy eldöntése a kir. bíróságok hatáskörébe tartoznék. Nincs ugyan kizárva annak a lehetősége, hogy a tettesnek, a midőn a tégladarabot elhajította, nem volt szándékában sem az ablakot bedobni, sem az ott tartózkodókat sérelmezni s a beállott kártétel és a testi épség veszélyeztetése csakis a meggondolatlanság és vigyázalanság eredményét képezvén, a cselekmény a kbtk. 118. §-ában körülirt kihágás tényálladékát alkotná; tekintettel azonban arra, hogy a cselekmény minősítésének alapjául szolgáló tényállás kipuhatolása és megállapítása az ügy érdemében eljáró bíróság feladatát képezi, a feljelentésben előadottakból vont következtetés alapján az ügy elbírálása a kir. bíróságok hatáskörébe volt utalandó. Önként értetik, hogy a hatáskör megállapítására vonatkozó határozat nem szolgálhat akadályul a tekintetben, hogy az ügy érdemében eljáró bíróság az érdemben hozandó határozatában a cselekményt a megállapítandó ténvállásnak megfelelően minősítse és mint ilyet büntethesse. (27,087/1892. I. M. sz.) Közút fölé feszitett lánczba való ütközéssel elkövetett könnyű testi sértés iránti ügy elbirálása a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik. A m. kir. minisztertanács 1894. évi február 10-én hozott határozata: A kir. minisztérium F. Illés panasza folytán a közegészség és testi épség elleni kihágás miatt az aldunai vaskapu szabályozási vállalat kozlai szakaszának vezetője ellen indított ügyben az orsovai kir. járásbíróság és Krassó-Szőrén}^ vármegye moldovai járásának főszolgabirósága között fölmerült hatásköri összeütközési esetet megvizsgálván, következőleg határozott: jelen ügyben az eljárás a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik. Indokok. Az aldunai vaskapu szabályozási vállalat kozlai telepén egy árbocz-daru felszerelése vétetvén munkába, a munkások egy oszlop megerősítése végett az ott elvonuló állami ut fölé mintegy 5 m. magasságban egy lánczot feszítettek ki. Ezen láncz 1893. május hó 11-én megereszkedvén, az ut egyik oldalát mintegy 1 x/2 m. magasságban elzárta s a közlekedést akadályozta. Ugyanaz nap esti 8 1/2 órakor F. Illés nyug. cs. és kir. főhadnagy panaszos az uton kocsin haladva s a világító jellel el nem látott akadályt észre nem véve, a lánczba ütődött s szeme fölött könnyű testi sérülést szenvedett. Ezen tényállás az 1879. évi XL. t.-cz. 117. §-ában és az 1890. évi I. t.-cz. 135. §-ában körülirt kihágás ismérveit látszik magában foglalni, a mennyiben az építkezéseknél a közegészség és testi épség fentartása végett szükséges rendszabályok, illetve a közlekedés és személybiztonság érdekében előirt óvintézkedések szegettek meg. A most hivatkozott törvényszakaszokba ütköző kihágások az 1880. évi XXXVII. t.-cz. 41. §-ának 1. pontja, illetve az 1890. évi I. t.-cz. 151. §-a értelmében a közigazgatási hatáskörbe lévén utalva, ezek elbírálására a közigazgatási hatóság hatáskörét kellett megállapítani.