Grecsák Károly (szerk.): Új döntvénytár. A Magyar Kir. Curia, Kir. Itélőtáblák, nemkülönben más legfelsőbb foku ítélőhatóságok elvi jelentőségű határozatai. VI kötet. (Budapest, 1912)

Sommás elj. 10—16. §. 29 mutatkozik, vagyis ha felperes jogviszonyainak az alperessel szemben való megállapítása nélkül az ő jogi helyzete az ő kárával befolyásol­tatnék. (Curia 1903 június 24-én G. 104. sz. a.) Egymagában az a körülmény, hogy az ingatlan árverési vevője a végrehajtást szenvedőnek föbérlőjétől az árverés után esedékessé vált bérösszeget el nem fogadta és annak főbérlői jogát el nem ismerte, nem teszi szükségessé a főbérlő jogviszonyának az uj tulajdonossal szemben való biztosítását megállapítási keresettel. (Curia 1903 október 2-án G. 484. sz. a.) Az a kérdés, hogy a megállapítási kereset előfeltételei fenforog­nak-e, az állandóan követett bírói gyakorlat szerint hivatalból vizsgá­landó. A kereset pedig jogmegállapitásra nem irányozható ott, ahol fel­perest esetleg megilleti a jog, hogy ellenfelét valamely teljesítésre, vagy valaminek abbanhagyására köteleztetheti. (Hasonló értelemben ha­tározott a m. kir. Curia 1899. I. G. 370. sz., 1899. I. G. 482. sz. 1900. I. G. 414. sz. 1901. I. G. 337. sz. a.) A mennyiben a felek közti jogállapot teljes meghatározása vitás ténykérdésekkel áll összefüggésben, kétségtelen* hogy a ténykérdések megoldása szintén a megállapítási pernek keretébe tartozik. Egyma­gában véve azonban vitás ténykérdések megoldása czéljából megálla­pítási keresetnek helye nincsen, a törvény által megszabott azt az egy esetet kivéve, midőn a felperes jogviszonyai biztosításának érdeke va­lamely okirat valódiságának vagy valótlanságának birói megállapítását teszi szükségessé. Egyéb ténybeli adatoknak az érvényesítési per meg­indítását megelőzőleg és a jogkérdéstől elkülönítve, megállapítását a törvény által előirt esetekben az előleges bizonyítás teszi lehetővé. Ép­pen ezért egyedül tények megállapítását czélzó praejudieális keresetnek nincsen létjoga, mert különben oly esetekben is, midőn a felek egy­máshoz viszonyított jogállása felderítése vitán kivül áll, egy vagy több ténykörülmény felderítése szempontjából az érvényesítési perek kere­tén kivül, külön megállapítási keresetnek is helye lenne. (Curia: A kir. tábla Ítélete megváltoztattatik és az elsőbiróság Ítélete a benne fel­hozott indokoknál fogva helybenhagyatik. 1904 február 3-án 626/903. szám alatt.) Curia: Jogviszony létezésének megállapítása iránti (praejudi­cialis) keresetnek a dolog természeténél fogva csak akkor van helye, ha valamely vitás ténykörülménynek megállapítása folytán, a peres fe­lek közt valamely jogügyleten, vagy törvényen alapult oly jogviszony

Next

/
Thumbnails
Contents