Grecsák Károly (szerk.): Új döntvénytár. A Magyar Kir. Curia, Kir. Itélőtáblák, nemkülönben más legfelsőbb foku ítélőhatóságok elvi jelentőségű határozatai. XII. kötet. (Budapest, 1912)

170 Kereskedelmi törvény. 384. Az által, hogy a biztosító a kiadott dijnyugtának értékét mint behajtottat elfogadta s ezzel a biztosított ügynöki számláját meg­terhelte, ezen követelés a biztosítási díj jellegét elvesztette és folyó­számlái követeléssé lett, a miért is a biztosítási szerződés hatályában fentartoítnak tekintendő. A kir. tábla: Alperes az 1902. évi július 3-án esedékessé vált biztosítási dijat F) a. levele szerint 1902 augusztus 22-én s igy a le­járat után több mint 30 nappal irta a biztosított F. A. terhére, a miből nyilvánvaló, hogy maga alperes sem tekinthette az életbizto­sítási szerződést a díjfizetés elmulasztása miatt 1902 augusztus 3-án megszűntnek, mivel az esetben a dijat nem írhatta volna F. A. terhére s nem hívhatta volna fel őt 1902 augusztus 22-én a dij befizetésére; és mert e szerint nyilvánvaló, hogy alperes a szerző­dést a díjfizetés elmulasztása daczára is hatályában fentartotta és F. A.-nak a dij utólagos befizetésére, illetőleg elszámolására az F) a. levéllel és pedig záros határidő kitűzése nélkül halasztást enge­délyezett, a miből azután önként folyik, hogy a szerződés a biztosí­tottnak már a következő hó 4-én bekövetkezett elhalálozásáig ha­tályát el nem vesztette. A kir. Curia: A kir. tábla ítélete a benne felhozott és elfoga­dott indokokból helybenhagyaíik. (1905 június 14. 1350/1904.) 385. Ha a biztosított a visszatérő időszaki dij fizetését elmulasztja s a biztosítási szerződés hatályát veszti, a hatályát vesztett szerződés új­ból hatályba lépettnek, illetve hatályában fentartoítnak csak akkor te­kinthető, ha a biztosítás reaktiválására nézve a szerződő felek kölcsöí­nösen megegyeztek, de a díjfizetésre való felhívás és perrel fenyegetés egymagában véve erre nem elegendő, hanem szükséges, hogy a biztosított a biztosítási dijat mégis fizesse; azonban a fizetésnek a tüzeset után tör­ténő felajánlása által a szerződés újból hatályba nem léptethető, mert a tüzkáreset bekövetkeztének időpontjában megszűnt az az érdek, a mely miatt a biztosítás reaetiválandó lett volna. A kir. Curia: A kir. tábla ítéletének megváltoztatásával az el­sőbiróság ítélete hagyatik helyben indokaiból, és azért, mert a visz­szatérő időszakban fizetendő dij fizetésének elmulasztása folytán a biztosítási szerződés törvénynél fogva hatályát vesztvén, a hatá­lyát vesztett szerződés újból hatályba lépettnek, illetve hatályában fentartoltnak csak akkor tekinthető, ha a biztosítás reactivál asara nézve a szerződő felek kölcsönösen megegyeztek, vagyis nem ele­gendő, ha a biztosító a biztosítást hatályában fentartani kívánja, és ebbeli akaratának kifejezést ád, hanem szükséges, hogy a biztosított a maga részéről is a biztosítás fentartásához hozzájáruljon. Midőn

Next

/
Thumbnails
Contents