Grecsák Károly (szerk.): Új döntvénytár. A Magyar Kir. Curia, Kir. Itélőtáblák, nemkülönben más legfelsőbb foku ítélőhatóságok elvi jelentőségű határozatai. III. kötet. (Budapest, 1911)
Kereskedelmi törvény 19. §. 37 tulajdonául vélelmezendők, akinek neve a czégjegyzékben tulajdonosul be van jegyezve. E vélelem azonban az ellenkezőnek bizonyítását nem zárja ki, már pedig a felebbezési bíróság az alp. bizonyítékaival a vélelmet megdöntöttnek találta és az Ítéletben megállapított és a felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállásból, jelesül abból a tényből, hogy az üzletet a végrehajtást szenvedő alapította, továbbá abból, hogy az üzletet tényleg a végrehajtást szenvedő vezeti, hogy felp., mielőtt végrehajtást szenvedővel összeállott, szürszabó neje volt, s nem is rendelkezett azokkal az anyagi eszközökkel, amelyek ily üzlet megnyitásához szükségesek, hogy végrehajtást szenvedőnek azelőtt is volt Szabadkán kárpitosüzlete, hogy az ó-moraviczai üzlet csak azóta folytattatok, mióta felp. a végrehajtást szenvedővel összeállott s végül, hogy felp. és végrehajtást szenvedő közösen laknak, együtt étkeznek, helyesen vonta le azt a jogi következtetést, hogy nem a felp., hanem a végrehajtást szenvedő tulajdonosa a kérdéses kárpitosüzletnek, s minthogy abban az irányban, hogy az Ítéleti tényállás valamely kötelező jogszabály megsértésével lett megállapítva, figyelemmel a felebbezési bíróság eljárására, már fent felhozottakra is adat fel nem merült, a felebbezési bíróság azáltal, hogy felp.-t igénykeresetével elutasította, anyagi jogszabályt nem sértett meg. (G. I. G. 943. 1896. október 9.) = Hasonló: C. 6830/p. 1890., 6031/p. 1891, 136. A nő neve alatt folytatott üzletben elárusított borok vételáráért, a nő abban az esetben is felelős, ha a férj vette és adta el üzletében, mert valamely üzlet részére átvett és abban értékesített áruk vételáráért az üzlettulajdonos lévén felelős, az eladónak még akkor is felelősséggel tartozik, ha nem tudta is azt. hogy férje a felperestől vásárolt bort az ő üzletében értékesitt tte. (C. 1898. november 4. 468/98. sz.) 137. Az eladó az áruk vételárát, valamely czég üzletébe szállított árukért, a czégjegyzékben kitüntetett tulajdonostól nem követelheti oly esetben, ha a megrendelés és szállításkor tudta, hogv az üzlet tulajdona nem a czégjegyzékben kitüntetett, hanem más személyt illet meg. (C. 1901. június 20. 92/1901. sz.) 138. Oly esetben, amelyben a vevő tudomással birt a megrendeléskor arról, hogy az eladó üzletét már másra átruházta, felelősséggel az uj tulajdonosnak tartozik. (C. 1901. április 24. 1235/1900. sz.) — Azonos kijelentést tartalmaz: Curia 1899. május 17. 6882/89. sz. határozata. 139. A kereshetőségi jog ellen felhozott kifogást az elsőbiróság helyesen mellőzte, mert az a körülmény, hogy a czégtulajdo-