Grecsák Károly (szerk.): Új döntvénytár. A Magyar Kir. Curia, Kir. Itélőtáblák, nemkülönben más legfelsőbb foku ítélőhatóságok elvi jelentőségű határozatai. VII. kötet. (Budapest, 1911)

Csődtörvény 27. §. 181 adásvételnek hatálytalanítása nem kéretett, mert az a körülmény, hogy vevő a bekebelezett tehertételt a vételárból levonná, mindenesetre a csődhitelezők megkárosítását vonja maga után. (Curia 1897 deczem­ber 1-én 5347/1897. sz. a.) A közadósnak a kritikus időben teljesített az a jogcselekménye, mely szerint ingatlanát átruházta és a vételárt fennálló tartozásának beszámításával egyenlítette ki, a csődtörvény 27. §. 3. pont tekintete alá esik, s a vétel hatálytalannak mondandó ki, de a beszámított köve­telés tekintetében a törölt zálogjog visszaállítandó. (Curia 1898 no­vember 22-én 1033/1898. sz. a. C.: A beszámítás, mint a kielégítés egyik módja, hatályosan csak akkor támadható meg, ha a beszámítás iránt kötött ügylet (az iránt lét­rejött kölcsönös megegyezés) nélkül beszámításnak nem volna helye, mig ellenben akkor, ha mint jelen esetben, a beszámításnak már a törv. alap­tehát a feleknek a beszámításra vonatkozó kölcsönös megegyezése és igy jelen esetben a 10. p. a. levélben foglalt beleegyező nyilatkozat nélkül is helye van :a beszámításnak a Cs. T. 27. §. alapján megtámadására tör­vényes alap teljesen hiányzik. (1899 febr. 23. 1168/98.) A közadós által kiállított okirat alapján a közadós kérvénye foly­tán szerzett zálogjog megszerzésének ideje a csődmegtámadhatóság szempontjából, mint a közadós egyoldalú cselekménye, nem az okirat kelte idejére, hanem a kérvény beadása napjára esik, s igy a 27. §. 3. pontbani válságos idő ettől a naptól számítandó. (Curia 1898 június 10-én 2411/1898. sz. a.) A váltókezességből folyó kötelezettségének fedezetére, a közadós által a kritikus időben a kezesnek adott váltó nem tekinthető oly biz­tositásnak, mely a csődtörvény 27. §. 3. pont tekintete alá esik, és ezért meg nem támadható. (Curia 1898 február 17-én 638/1898. sz. a.) A közadós által felhasznált óvadék kielégítése is megtámadható ugyan a Cs. T. 27. §. feltételei fenforgása esetében, azonban a esőd­nyitás előtt kilépett alkalmazott óvadékának a kritikus időben történt kiszolgáltatása meg nem támadható, mert ez oly kielégítés, melyhez az alkalmazottnak akkor már joga volt. A m. kir. Curia: Bár a fennforgó esetben a közadós az al­peres óvadékát nem kezelte egyéb vagyonától elkülönítve s nem is tartozott azt elkülönítve kezelni, hanem azt az alperes beleegyezé­sével — amint ezt az alperes a büntető bíróságnál tett vallomása-

Next

/
Thumbnails
Contents