Grecsák Károly (szerk.): Új döntvénytár. A Magyar Kir. Curia, Kir. Itélőtáblák, nemkülönben más legfelsőbb foku ítélőhatóságok elvi jelentőségű határozatai. I. kötet. (Budapest, 1911)
472 Birtokrendezés 887. A váltságtőke alatt egyedül az évi szolgálmányok értékének megfelelő tőke lévén érthető, ahhoz az 1896. évi XXV- t.-cz. 30. §-a szerint a térhaszonélvezőket felerészben terhelő eljárási költség még akkor sem számitható, ha az ellen a térhaszonélvezők kifogást nem is emeltek. (C. 1905. márcz. 8. 2/1904. sz. a.) 888. Az überland földek birtoka iránti perben nem elég, ha a felperes az 1882. évi XVIII. t.-cz. meghozatala után, de ezen földeknek az egyes birlalók részéről történt megváltásának befejezte előtt létrejött egyezségre hivatkozik, hanem azt is bizonyítani tartozik, hogy ő ezen osztályra való hivatkozással a kereseti ingatlanok megváltásához való igényét a megváltást foganatosító községi bizottságnál bejelentette, de ebbeli ténye nem vétetett figyelembe, s ha ezt nem tevé, ugy róla az vélelmezendő, hogy megváltási jogosultságával annak idején élni nem kivánt. (C. 1905. szeptember 7. 5914/1904. sz. a.) 889. A feleknek abból a feltevéséből, hogy az arányosítás alatt álló közhelyekből jutandó illetőségek megállapításánál a magántulajdont képező erdőket is figyelembe veszik, nyilvánvalóan megállapítható, hogy felperesek a közhelyekből jutható illetőségre való jog felett nem mint csak várt, hanem mint alperesek magántulajdonát képező erdőnek a fődologtól elválasztandó tartozékát képező s valóban létezőnek tekintett oly jog felett szerződtek, mely jognak a közhelybeli illetőség csak folyományát képezi, s így reménybeli vétel nem forog fenn; amiért is, ha az arányosításnál a magántulajdont képező erdők figyelembe nem vétettek, az eladók az előre felvett vételárt jutalékok arányában visszatéríteni tartoznak. (C. 1905. decz. 28. 10.692/1904. sz. a.) 890. Az 1894: XII. t.-cz. 12. §-a szerint osztatlan közös tulajdont képező legelőnek felosztásához a földmivelésügyi miniszternek engedélye szükséges, ennélfogva ilyen engedély nélkül a közös legelő egy részének elszakítása és eredeti rendeltetésétől való elvonása sem eszközölhető. (C. 1905. május 19. 2788/1904.) 891. Azon nádaskaszálók, melyeknek megvételére nemcsak a tclepedésre szánt és feldarabolva eladott úrbéri területnek a vételára s a közös legelőbeli jövedelmek, hanem időnként a zsellérekre kivetett összegek is fordíttattak, tulajdonjoga a volt úrbéres gazdák és zsellérek javára kebelezendő be. Kétségtelen az, hogy nádaskaszálók megvételére nemcsak a telepedésre szánt és feldarabolva eladott területnek a vételára s a közös legelőbeli jövedelmek, hanem időnkint a zsellérekre kivetett összegek is fordíttattak, a szerződéshez tehát az utóbb nevezettek is részben hozzájárultak, s a mennyiben nem kellő arányban járultak volna hozzá, ez a körül-