Tatics Péter - Sándor Aladár (szerk.): Összefoglaló döntvénykönyv. A felsőbírói határozatokban levő elvi kijelentések rendszeres foglalata, a közhasználatú gyűjteményes munkák alapján, - a forráshelyek részletes megjelölésével. IV. kötet (Budapest, 1910-1911)

Telekkönyvi rendtartás 71. §. baltóság a kérvény rangsorozatát fel is jegyeztette, egyben pedig a •kérvényhez csatolva volt német­nyelvű könyvkivonatot záros ba­táridő alatt hiteles magyar fordí­tósban leendő beterjesztés végett a rangsorozat fentartásával alperes­nek a 947/88. számú igazságügy­miniszteri rendelet 11. §-a értel­mében, visszaadta. A felhívott ügy­iratokiból kitűnik az is, hogy alp. 1900 márcz. 23-án iktatott" 1504. sz. pótkérvényével .az emiitett tör­vényes intézkedésben foglalt utasí­tásnak záros határidőn belül eleget tett és ennek folytán a zálogjog javára az előző feljegyzés rangso­rozatában eőjegyeztetett, majd ké­sőbb már a csődnyitás után mint -igazolt bekébe leztetett. (Csödtörv. 13. §.) E tényállásból kétségtelen, hogy alp. a megtámadott zálogjo­got a telekkönyvi rendtartás 61. §-a értelmében már a feljegyzett rangsor időpontjában, vagyis 1900. febr. S-ának hatályával szerezte meg. 1903. május 6. 5571/902. sz. G-l. VII. 889. 71. §. A kiskorúság feljegyezve lévén a zá­logjogra jogosult személy ellen: az egyedül a kiskorú által kiállított kötelezvény .alapján a zálogjogra az alz-álogjog be nem jegyezhető. C. 1868. július 27. 6001. sz. Gr. VIII/II. 334. A telekkönyvben kitüntetett kisko­rúság oly telekkönyvi akadály, melynek fenforgása miatt a kis­korú ellen a zálog-jog bekebelezése meg nem engedhető. C. 15.306/71. Gr. VIII/II. 335. A kiskorúság feljegyzése a végrehaj­tási zálogjog bekebelezését nem akadályozza, mivel a marasztalt fél személyi képességének megbí­rál ása a perbiróság hatáskörébe tartozik. Kassai tábla 1897. május 5. 1368. Gr. VIII/II. 336. A perfeljegyzésre további nyilván­könyvi jogok nem szerezhetők, mi­nélfogva ha arra zálogjogok je­gyeztettek be, ezek a bejegyzések teljesen hatálytalanoknak és nem létezőknek tekintendők. C. 1888 június 26. 8846/1887. sz. Lásd in­dokolást a 99. §-nál. Gr. VIII/II. 337. A lakás és használat szolgalma oly személyes szolgalom, melyre zálog­jog nem szerezhető és végrehajtás nem vezethető. C. 1889. június 21. 10.222/1888. sz. Gr. VIII/II. 338. Midőn a tulajdonjog valamely ingat­lanra előjegyeztetett s ugyanarra az ingatlanra harmadik személy a tulajdolnjog bekebelezéséit kéri, ez utóbbi kérelem teljesítendő ugyan (tekintet nélkül arra. hogy az elő­jegyzés igazolása iránti kérvény beadatott-e és mikor), de csak az­zal a hozzáadással, hogy az utóbbi 'bekebelezés érvénye az előbb elő­jegyzett tulajdonjog igazolásától tétetik függővé. C. 1023/1873. sz. Lásd. ind. a 75. §.nál. Gl VII. 895. Gr. VIII/II. 339. Ha az ingatlan tulajdonosa ellen megtartott árverésen az ingatlan eladatott és az árverés jogerőre emelkedett, de a tulajdonjog az árverési vevő javára még be nem kebeleztetett, <a ráéri tulajdonos el­len kérelmezett zálogjogi bekebele­zés meg nem tagadható, mert az te­lekkönyvi akadályba nem ütközik. Az árverés tényéből csak az követ­kezik, hogy ,a tulajdonjognak az árverési vevő javára való bekebele­zésekor, ezzel egyidejűleg, a be­jegyzett terhek is töröltetni fog­nak. C. 1891. január 8. 10.871/90. Gr. VIII/II. 340. Habár az árverés jogerőre emelke­dett, az árverési vevő ellen, tulaj­donjogának az árverésen megvett ineatlanra való bekebelezése előtt, nyilvánkönyvi bejegyzéseket elren­delni nem lehet, C. 1889. október 17. 1463. Gr. VIII/II. 341. Midőn az örökösök, ilyen minőség­ben bekebelezések és előjegyzé­miatt vannak elmarasztalva, a vég­rehajtás a még mindiit- az örök­hagyó nevén álló imgatlanra foga­natositható, a nélkül, bogy az in­gatlan az örökösök nevére előzően

Next

/
Thumbnails
Contents