Koós István - Lengyel József (szerk.): A m. kir. Közigazgatási Bíróság adókra és illetékekre vonatkozó hatályos döntvényeinek, jogegységi megállapodásainak és elvi jelentőségű határozatainak gyűjteménye 1896-1941. IV. kötet (Budapest, [1942])
Í25. §. — A fizetési kötelezettség. 191 jától kezdve tartozzék fizetni, feltétele, hogy olyannak minősítessék, amelynek célja és üzletköre kizárólag vagy túlnyomóan ingatlanoknak a kezelése, azt pedig nem lehet elvárni, hogy kétes esetben az érdekelt fél az illetékegyenérték kiszabása céljára adott külön bevallással önmagát terhesen minősítse. Az 1920:XXXIV. tc. 124. §-a értelmében az illetékegyenérték kiszabásához való jog elévül a „bevallás" napjától számított 5 év elteltével. A „bevallás" egyet jelent a bejelentéssel, illetve a jogügyletről készült okirat bemutatásával, mert mindegyiknek egy az értelme: tudomására juttatni a kincstárnak azt a jogi tényt, amelyhez illetékjogi következmények fűződnek. A szóbanlévő illetékegyenérték követeléséhez való jog tehát elévül attól a naptól számított 5 év alatt, amely napon az ingatlan megszerzését a vagyonátruhzási illeték kiszabásának céljára bejelentették. Minthogy azonban az illetékegyenértéket 10 éves kivetési időszakonkint vetik ki, s annak megfelelő évi részletei negyedévenként válnak esedékessé, természetes, hogy habár a fizetési meghagyást a bevallás időpontjától számított 5 év elmúltával kézbesítik, a kézbesítési időponttól visszafelé számított 5 éven belül esedékessé vált negyedévi részletek kiszabhatásához való jog nem évült el, amire nézve az 1920:XXXIV. tc. 124. §-a kifejezett rendelkezést is tartalmaz. (283. számú jogegységi megállapodás. — 1937.) Í25. §. A fizetési kötelíezettség. Az illetékegyenértékköteles vagyon élvezetére jogosított személyt a jogelődjét terhelő két éven belüli tartozásért személyes fizetési kötelezettség terheli. Nem lehetett a panasznak helyet adni, mert az a panaszbeli kifogás, hogy a panaszos a jogelődjét terhelő két éven belüli illetékegyenérték tartozásért csupán dologi kezesképen tartoznék felelősséggel, elfogadható nem volt. Nem volt pedig az elfogadható, azért, mert az 1887:XLV. tc. 7. §-ának — illetékdíjjegyzék 95. t. D. 4. jegyzet — első bekezdése azt rendeli, hogy az illetékegyenérték rendszerint az illetékköteles vagyon élvezetére jogosított személy által saját haszonélvezetének tartamához képest fizetendő, míg a harmadik bekezdés viszont azt mondja ki, hogy az illetékköteles vagyon jövedelme a folyó illetékegyenértéktartozásért feltétlenül kezeskedik; az annak az élvezetére jogosított személyre nézve beállott változáskor netalán törlesztetlenül maradt tartozásért azonban csak anynyiban kezeskedik, amennyiben ez nem képez a folyó évet