Koós István - Lengyel József (szerk.): A m. kir. Közigazgatási Bíróság adókra és illetékekre vonatkozó hatályos döntvényeinek, jogegységi megállapodásainak és elvi jelentőségű határozatainak gyűjteménye 1896-1941. IV. kötet (Budapest, [1942])
164 102. §. — Vételi jogok megszerzése és átruházása. mert a megbízásnak címzett szerződés szerint is a panaszos* amennyiben 1907 március l-ig az ingatlant el nem adná, vevőnek fog tekintetni, s az 1908 február 13-án kelt adásvevési szerződési okirat tanúsága szerint a panaszos az ingatlanokat nem adta el, s ennélfogva a „parcellázási megbízás"-nak címzett szerződés szavai szerint is a vétel már 1907 március 1-én létrejött. (898. számú\ elvi jelentőségű határozat. — 1909.) Abban az esetben, ha a szerződő felek az ingatlanra vonatkozó vételi joggal (opció) nem élnek, az ingatlan vagyonátruházási illeték helyett ingóvétel utáni okirati illeték jár. A kérdésre nézve jelenleg érvényben levő 192Ö:XXXIV. tc. 102. §-ának (5) bekezdése csak azt a rendelkezést tartalmazza* hogy ha a vételi joggal a szerzők nem élnek s az ingatlan az eredeti tulajdonos birtokában és tulajdonában marad, akkor az ingatlan vagyonátruházási illeték helyett „csupán fokozatos okirati illeték követelhető", tehát a törvény ezt a fokozatos okirati illetéket közelebbről nem jelöli meg. — Azonban a kérdés eldöntéséhez fontos adat az, hogy az említett törvény előtt érvényben volt 1918:XI. tc. 61. §-ának az első bekezdése akként rendelkezett, hogy — a vételi jog telekkönyvi bejegyzése vagy a vételi jog tárgyát képező ingatlan átadása előtt, hatályát veszti, az ingatlan értéke után ..csak az ingók vételére megszabott illeték" jár. — Nincs semmi adat annak megállapítására, vagy ok annak feltevésére is, hogy az 1920:XXXIV. tc. az említett intézkedésével az 1918:XI. tc.-nek a megelőző jogszabályokban nem rendezett esetre vonatkozó, említett intézkedését megváltoztatni kívánta volna. — Az 1920:XXXIV. tc. 99. §. (1) bekezdésében az ingó és ingatlan együttes átruházásánál azt a kifejezést használja, hogy „az ingókra eső vételár után pedig okirati illetéket kell kiszabni". — Tehát a törvény maga is okirati illetéknek nevezi az ingó vétel utáni illetéket. A törvény életbeléptetése tárgyában kiadott 1920. évi 103.700. sz. P. M. rendelet III. B. pontjának negyedik bekezdése pedig azt mondja, hogy: Az ingók visszterhes átruházása, természeténél fogva, okirati illeték alá tartozónak minősítendő. — Ezekből folyólag az, hogy* az 1920:XXXIV. tc. 102. §. (5) bekezdésében az ingatlanra vonatkozó vételi joggal való nem élés esetére követelhető illetéket okirati illetéknek nevezi — nem ad semmi indokot arra, hogy az alatt ne az ingó vétele után járó okirati illetéket értsük. — De az, hogy az alatt ilyen illetéket értsünk, következik a jogügyletnek illetékezés alatt maradó természetéből is. — Mert az 1920:XXXIV. tc. 2. §. (3) bekezdésének utolsó mondatából kétségtelen, hogy illetékezés szempontjából az ingatlanokhoz kapcsolt jogok az ingatlanokkal egyenlő elbánás alá akkor esnek*
