Koós István - Lengyel József (szerk.): A m. kir. Közigazgatási Bíróság adókra és illetékekre vonatkozó hatályos döntvényeinek, jogegységi megállapodásainak és elvi jelentőségű határozatainak gyűjteménye 1896-1941. II. kötet (Budapest, [1942])

192Í.XXXIX. tc. 34. §. — Fizetési kötelezettség. 155. sorban tekintetbe veendő adóügyi anyagi és eljárásjogi sza«* bályok mellett vehetők tekintetbe és amennyiben akár egyes adóügyi törvények, akár a K. K. H. ö. a KJ. T. rendelkezéseivel szemben kifejezetten ellentétes rendelkezést foglalnak magukban, nyilvánvaló, hogy ezeket az eltérő szabályokat a K. T.-vel szemben is, adóügyekben alkalmazni kell. A jelen esetben azonban ilyen kifejezett intézkedés sem az adótörvényekben, sem a K. K. H. ö.-ben nincs és így nem sértett jogszabályt a közigazgatási bizottság, amikor a meglévő rendelkezés értelmének megállapításánál a K. T.-re, illetve a K. T,-ben részletesen szabályozott jogi intézmény belső jogi természetére volt tekintettel. A végrehajást forgalmi adóért vezették. Az egyetemleges fizetési kötelezettség forgalmi adóért — az 19211. évi XXXIX. tc. 34. §-ának 3. bekezdése értelmében —a cégtulajdonosokat,, köztartozásokért általában — a K. K H. Ő. 90. §-ának 2. bekezdése 4. pontja értelmében — a közös üzlet után, a közös birtokosokat terheli. Nincs kifejezett rendelkezés azonban, amely a betéti társaság kültagját adótörvényeink értelmében cégtulajdonosnak, illetve közös birtokosnak nyilvánítaná. Kifejezett rendelkezés hiányában pedig nem lehet mellőzni azt, hogy a betéti társaság a beltagokra közkereseti, — a kültagokra azonban csak tőketársaság és ez utóbbiakra a célja is más, mint a közkereseti társaság tagjaira, nevezetesen nem egyéb, mint a közös, üzletbe fektetett tőkének kárveszélyezett jövedelmeztetése, tehát gazdaságilag átmegy a csendestárs, a részvényes, stb. hasonló minőségű érdekeltségébe. Nem lehet mellőzni az elbírálásnál annak tekintetbe vételét sem, hogy az adóügyi törvényhozó ismeri a K. T. rendelkezéseit és ha a K. T. rendszerébe ütköző eltérő intézkedést óhajtott volna felállítani, akkor ezt már a félreértés elkerülése végett is kifejezetten és határozottan megtette volna. Igaz, hogy az idézett adóügyi rendelkezések szövegezésénél a K. T. szóhasználata meg nem található, de ebből nem lehet azt a következtetést levonni, hogy a K. T. ismert rendszerével szemben akart a törvényhozó, homályos szövegezéssel szabályt felállítani. Ha az idézett rendelkezéseket a betéti társaság kültagjaira ki lehetne terjeszteni, akkor ki lehetne terjeszteni más olyan alakulatokra is, amelyekre nem vitás* hogy ki nem terjeszthetők. Végül figyelembe kell venni azt is, hogy adóügyi jogrendszerünkbe az egyetemes felelősség ilyen eseteit, az illetékszabályok 97. §-ából vették át, ennek pedig kifejezetten is az az alapgondolata, hogy a felelősséget az viseli, akinek az ügy intézésében jogköre van, a társaságnál az aki a társaságnak törvényszerű szerve. A betéti társaság kültagja azonban a K. T. 133. §-ának 2. bekezdése értei-