Koós István - Lengyel József (szerk.): A m. kir. Közigazgatási Bíróság adókra és illetékekre vonatkozó hatályos döntvényeinek, jogegységi megállapodásainak és elvi jelentőségű határozatainak gyűjteménye 1896-1941. I. kötet (Budapest, [1942])
K- H. Ö. 16. §. (1) bek.; mO.XXII. tc. 25. §. (2) bek. 229 Adóköteles szolgálati illetmények. — A kifizetés fogalma. A kérdésnek eddig tárgyalt része az igazságos adóztatás anyagi oldalát érinti. Van azonban ennek a kérdésnek a kivetési eljárást érintő része is. Az anyag- és áru beszerzéséről kapott számlák és az adózó üzleti költségszámlája alapján, könynyen és pontosan meg lehet állapítani a beszerzési, illetve előállítási árakat. E körül úgyszólván nem is keletkezhetik vitás kérdés. Ennek pedig igen nagy jelentősége van, figyelemmel arra, hogy az általános kereseti adó alanyainak túlnyomó része kevésbbé iskolázott és rendes könyveket nem vezet, azt azonban mindegyik tudja, hogy anyag- és árukészlete mennyi pénzébe került, hiszen ezt számláival bizonyíthatja is. Minden más érték alapulvétele bizonytalanná teszi az értékelést, amelynek helyességét nehéz ellenőrizni és annak vizsgálata körül sok vitás kérdés keletkezhetik. Felmerülhet még az a kérdés, hogy miképpen küszöbölhető ki a tényleges beszerzési árak megállapításának nehézsége olyan árukra nézve, amelyeknél a faji vagy egyedi azonosság megállapítása nehéz, vagy lehetetlen. Ezekre nézve azt lehet vélelmezni, hogy az utoljára beszerzett árukból valók. Mert a kereskedő rendszerint nem vásárol újabb árukat mindaddig, amíg azokból elegendő készlete van. Ha valamely áruból az évvégi készlet mennyisége az utoljára beszerzett ugyanolyan áruk mennyiségénél nagyobb, akkor azt lehet vélelmezni, hogy a többlet az utolsó beszerzést közvetlenül megelőzően beszerzett ugyanolyan árukból való. Ha pedig az árukészlet mennyisége esetleg a két utolsó árubeszerzés mennyiségét is túlhaladná, akkor a többletre nézve sorrendben a korábbi árubeszerzések árait kell az értékelés alapjául venni. Végül, ha az adózó valamely áruból az üzletév folyamán egyáltalán nem szerzett be újabb készletel, úgy az abból az árúból meglévő készletét, a közvetlenül megelőző üzletév záróleltárában kimutatott egységáron értékelheti, mert ez a készlet már az előző év végén is megvolt, az említett egységárnak pedig egyeznie kell a beszerzési árral. Az üzletév folyamán esetleg bekövetkezett árváltozást pedig nem lehet figyelembe venni. (258. számú jogegységi megállapodás. — 1936.) K. H. Ö. 16. §. (1) bekezdés; mO.XXII. tc. 25. §. (2) bekezdés. Az adóalap meghatározása szolgálati viszony esetében. — A kifizetés fogalma. Abban az esetben, ha az alkalmazottak kereseti adója alá tartozó személynek fizetés helyett az alkalmazó ingatlanának haszonélvezetét engedi át, ezen átengedett jövedelem után az alkalmazottak kereseti adója nem vethető ki, mert az ingatlan haszonélvezője, mint tényleges birtokos van kötelezve a