Koós István - Lengyel József (szerk.): A m. kir. Közigazgatási Bíróság adókra és illetékekre vonatkozó hatályos döntvényeinek, jogegységi megállapodásainak és elvi jelentőségű határozatainak gyűjteménye 1896-1941. I. kötet (Budapest, [1942])

146 H. H. Ö. n. §. ­Adótörlés esetei. A panaszosok házában a földszint VIII/9. sorszámú üzlet­helyiség 1932. évi április hó 8-án megüresedett és a panaszosok bejelentése szerint csak 1932. évi augusztus hó l-jétől adták ismét bérbe. A másodfokú határozat a házadó törlését azon a címen tagadta meg, hogy az üzlethelyiségben bennmaradt az előző bérlőnek zálogként visszatartott üzletberendezése és hogy az üzlet kirakatát hirdetési célokra bérbeadták. A bíróság panaszosok adótörlés iránt beadott panaszát alaposnak találta, mert az a tény, hogy a háztulajdonos a lakásbérhátralék meg nem fizetése miatt a volt bérlő üzleti berendezését visszatartotta és később azt megvéve, az üzletben hagyta, a helyiségnek a háztulajdonos által való használatba vételét nem állapítja meg, mert az nem vitás, hogy maga az üzlethelyiség bérbe adva nem lett és üzleti célokra maga a háztulajdonos sem használta. A házadó törlésének az sem akadálya, hogy a háztulajdo­nos az üresen álló üzlethelyiségnek a kirakatát plakátok elhe­lyezése céljából bérbe adta, amit szabályszerűen bei is jelentett, mert ez nem jelentette magának az üzlethelyiségnek, hanem csak a kirakatnak időleges hasznosítását, aminek tartama alatt tehát nem az üzlethelyiségre megállapított bérösszeg a házadó­alap, hanem a hirdető által a kirakat használatáért fizetett bér. Ez nyilvánvalóan következik az 1927. évi 200. P. M. számú H. H. Ö. 8. §. (6) bekezdésének abból a rendelkezéséből, amely a ház bármely részének hirdetés céljából történt bérbeadása esetén a fizetett bérösszeg házadóalapként való felvételét meg­állapítja. Minthogy itt nem az üzlethelyiség, hanem a kirakat lett hasznosítva, a panaszosoknak igényük van az igazolt lak­üresedés tartamára eső házadó törlésére. (1884. számú elvi jelentőségű határozat. — 1936.) Laküresedés címén adótörlés csak akkor igényelhető, ha a ki­bérelt helyiség az újra kibérlés és használás bejelentéséig sza­kadatlanul üres volt és az üresedés időtartama alatt sem rövid időre, sem alkalmi célra nem használtatott.* Az 1868:XXII. te, 26. §-a (megváltoztatva a H. H. ö. 22. §. (2) és (3) bekezdésben foglalt rendelkezésekkel) szerint, ha a házadóval terhelt ház, vagy lakrész használatlan maradt, e címen azon évnegyedre, amelyben az üresedés beállt és beje­* Ez az elv ma is érvényes ugyan, de — arra tekintettel, hogy a lak­üresedés jogcímére alapított adótörlés érvényesítése időbelileg a törléshez való igény beálltához kapcsolódik (H. H. Ö. 22. §. (2) bekezdés) — csak azzal az értelmezéssel, hogy a rövid időre vagy alkalmi célra történt hasz­látba vételhez is a H. H. Ö. 22. §-ának (5) bekezdésében, illetőleg a 16.330/ 1933. M. E. rendelet 2. §-ában meghatározott kötelezettséget és követ­kezményt kell fűzni.

Next

/
Thumbnails
Contents