Sárfy Aladár et al. (szerk.): A m. kir. Közigazgatási Bíróság adókra vonatkozó hatályos döntvényeinek, jogegységi megállapodásainak és elvi jelentőségű határozatainak gyűjteménye. 1897-1932 (Budapest, [1933])
Földadó 39. §. (14) bek. Adóelengedési eljárás. Annak a kérdésnek eldöntése, vájjon a bejelentett elemi csapás tényleg okozott-e és milyen mértékű kárt, a kárbecslő bizottság hatáskörébe tartozik, tehát ennek a bizottságnak kiküldését akkor sem szabad mellőzni, ha az elöljáróság szemlejegyzőkönyvében azt állapította is meg, hogy károsodás nem történt. (1086. ejh. — 3437/1912. P.) Az 1885. évi XXII. törvénycikk végrehajtásánál kibocsájtott 45055. számú P. M. rendelet 60. és 144. §-ai, valamint az 1888. évi 60074. számú P. M. rendelet (1889. évi P. K. '2. szám) A, c) és G, b) pontja, nemkülönben az 1904. évi 28708. számú P. M. rendelet (1904. évi P. K. 11. szám) II. pontjai egybevetéséből [F. H. ö. 39. §. (U) bek.-hez fűzött ut. IV. és VI. fej.] kitűnik, hogy a bejelentett elemi kárt a pénzügyigazgatóság kiküldöttjének elnöklete alatt működő bizottság veszi fel és állapítja meg, ezen törvényes rendelkezésből azonban az folyik, hogy a károsult felek bejelentése esetén, még ha a községi elöljáróság az elemi csapás természeti minősége tekintetében a helyszínén felvett jegyzőkönyvben nemleges eredményt állapítana is :neg, az 'említett bizottság kiküldendő, mert ennek hatáskörébe tartozván a kár megállapítása, azt hogy az azt eredményező elemi csapás fenforgott-e, vagy nem ? joghatályosan csak is ez a bizottság állapíthatja meg. Minthogy pedig a magyar királyi pénzügyigazgatóság a feleik szabályszerű bejelentése dacára ezen bizottság kiküldetése iránt nem intézkedett és a községi elöljáróság szemle jegyzőkönyve egymagáiban elégtelen annak megállapítására, hogy adóelengedés kérésére okul szolgáló elemi csapás nem volt, ennélfogva úgy a megtámadott, mint az ezzel felülbírált elsőfokú határozatot hatályon kivül helyezni és a magyar királyi pénzügyigazgatóságot további szabályszerű eljárásra kellett utasítani; nevezetesen, miután a vitás tényállás a helyszínén immár meg nem állapítható, legalább azokat az adatokat s bizonyítékokat kell beszerezni, melyeket panaszos javaslatba hoz, tudniillik egyebek közt a d-i kincstári birtokkezelőség szakvéleményét, s ezen bizonyítási eljárás kimerítése után hozandó meg az elsőfokú határozat. 44. §. Jogorvoslatok. A kataszteri munkálatok során megállapított tiszta jövedelem helyességének és jogalapjának kérdésében a magyar királyi közigazgatási bíróság nem illetékes határozni. (536. ejh. — 13 998/ 1903. P.) A panasz tárgyát a kataszteri munkálatok kiigazítása folytán előirt földadószaporulat képezi azon az alapon, hogy a föld34