Hegedüs János (szerk.): Közigazgatási törvénytár a fennáló törvények és rendeletekből, kísérve a m. kir. ministeriumok elvi jelentőségű határozataival és felső bíróságainknak döntvényeivel. I. kötet (Nagybecskerek, 1894)

A közigazgatás szervezete. A közigazgatás gyorsításáról. A közigazgatás 19363. sz. Kkm. 1883. jun. 6. Körrendelet a vezetése alatti ministerium ügy­körébe eső kérdésekben b ózott határozatok ellen közbevetett fel­folyamodványok kellő felszerelése tárgyában. Több izben tapasztaltam, hogy némely törvényhatóság által, a vezetésem alatti ministerium ügykörébe eső kérdésekben hozott határozatok ellen közbevetett fel­folyamodványok hozzám egyszerűen és min­den indokoló jelentés nélkül, vagy csak hiányos adatok kíséretében terjesztetnek fel, holott az ily ügyeknek helyes, alapos és gyors elbirálhatásánál az illető halóság által a felfolyamodás felterjesztésével egy­idejűleg megadott felvilágosítások nem nélkülözhetők, s azért azoknak utólagos és pótló beszerzése az ügyek eldöntését igen hátrányos mértékben gátolják. Ennélfogva szükségesnek tartom az or­szág összes törvényhatóságainak figyelmét arra felhívni, hogy mindazon esetekben, midőn valamely hozott határozat ellen fel­folyamodás adatik be, az ezt hozzám fel­terjesztő jelentésekben a felfolyamodvány­ban elősorolt körülményekre és indokokra részletesen ki kell terjeszkedni és a meny­nyire szükséges, a felvillágositások egyide­jűleg megadandók. 46641. sz. Bm. 1890. jul. 5. Körrendelet a közigazgatás gyorsításáról. Az 1886: XXI. t.-cz. 7. §-a értelmében a törvényhatóság azon határozatai és sza­bályrendeletek, melyek közérdekű voltuk­nál fogva közhírré teendők, vármegyékben a rendezett - tanácsú városoknak közvet­lenül, nagy- és kisközségeknek pedig a já­rási főszolgabirák utján nyomtatásban vagy közigazgatási másolatban megküldetvén, ott a helyi szokáshoz képest 8 nap alatt köztudomásra juttatandók. A közhírré tételnek a hitelesítéstől szá­mítva 30 nap alatt mindenütt meg kell történnie. Az inézett törvényezikk 8. §-a szerint továbbá a szabályrendeletek a kihirdetés­től 30 nap alatt felebbezhetök az illető ministerhez. A határidő közérdekű határozatokra és szabályrendeletekre nézve az illető köz­ségben lett kihirdetést követő naptól szá­míttatik. Ha a határidő utolsó napja vasárnap, vagy a Gergely naptár szerinti ünnepre esik, a felebbezés a következő köznapon is benyújtható. gyorsításáról. Az 1886: XXII. t.-cz. 110. §-a pedig, mely szerint a község törzsvagyona cson­kitatlanul fentartandó, olykép rendelkezik, hogy kivételesen annak elidegenítését, lé­nyeges átalakítását vagy felosztását, vala­mint ingatlan vagyonnak, vagy királyi ki­sebb haszonvételi jognak vételét a kép­viselő-testület csak az általa e végre leg­alább 30 nap közbevetésével határozatilag külön kitűzendő és kihirdetendő közgyűlé­sében, ide értve a szavazattal bíró elöl­járókat és általános többségével névszerinti szavazás mellett és a 24. §. rendeleteinek megtartásával határozhatja el. Ha a képviselők ezen gyűlésre kellő számban meg nem jelentek, ugyanezen módon ujabb közgyűlés hirdetendő, s ha ezen sem volna meg a kellő szám, ezen képviselő-testületi gyűlésből 15 napra egy ujabb gyűlés összehívása elrendelhető, mely a jelenlevők többségével határoz. Végül ugyanezen törvény 112. §-a ér­telmében a községi vagyon kezelésének módját, és ha erre nézve a bérbeadás állapíttatnék meg, ennek feltételeit, a közköltségek fedezése után fennmaradó jövedelmeknek hovaforditását, azoknak esetleg miként történendő felosztását, az egyes polgároknak azokból járó haszon­élvezeti illetményeket és az ezekért ne­talán fizetendő dijakat a képviselő-testület, és pedig a mennyiben a fennálló gyakor­latnak megváltoztatása czéloztatik, szintén az általa e végre legalább 30 nap közbe­vetésével határozatilag előre kitűzendő és kihirdetendő közgyűlésen állapítja meg. A 110. és 112. §§-ok értelmében ho­zandó határozatok a községben szokott módon szabályszerüleg kihirdetendők; azok ellen kihirdetésük napjától számított 30 nap alatt a községnek kötelékébe tartozó bármely polgár és azok, kik a községben vagy határában ingatlan vagyonnal birnak, a törvényhatósághoz felfolyamodhatnak. A törvény ezen határozott rendelkezé­seinek előre bocsátása után felhívom a törvényhatóságot, hogy valahányszor oly ügyek terjesztetnek fel hozzám felülvizsgá­lat és jóváhagyás végett, a melyekre nézve a törvény az emiitett alaki kellékeket elő­írja, hozzám a felterjesztésben külön je­lentendő, és okmányilag igazolandó, hogy a fennforgó esetben a törvénynek arra vo­natkozó utasításai ugy a határozat hoza­talánál, mint annak közhírré tételénél pon­tosan betartattak. — Mert ha ennek elég nem tétetnék, illetve ha nem látnám ok­mányilag igazolva, hogy egy ily határozat körül az alaki kellékek be lettek tartva a nélKül, hogy annak érdemleges elbírálá­sába bocsátkoznám, azt hivatalból vissza­utasítanám. Egyúttal arra is figyelmeztetem a tör­vényhatóságot, hogy a vármegye területén levő rendezett tanácsú városoknak és köz­I ségeknek az idézett törvényszakaszok ren-

Next

/
Thumbnails
Contents