Görgey Mihály - zoltán Ödön (szerk.): Polgári, gazdasági és munkaügyi elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának irányelvei, elvi döntései és állásfoglalásai (Budapest, 1976)

ságba jutása esetén is lehet még remény a házasélet helyreállítására, az együttélés megromlását okozó körülmények kiküszöbölésére, a sérelmek orvoslására. A szülői felelősség felkeltése ezért a bíróság fontos feladata. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a gyermek érdeke a teljesen és helyrehozhatatlanul megromlott házasság fenntartását is megkívánná. A durva, iszákos életmódot folytató, erkölcstelen életet élő házastárs mellett vagy egyébként orvosolhatatlanul elrontott házasság keretében kialakult családi helyzet károsabb hatást gyakorolhat a gyermek testi és szellemi fejlődésére, mintha az egyik szülő egyedül, kiegyensúlyozott körülmények között neveli fel a gyermekét. Az ellenséges, vitákkal mérgezett légkörben történő együttélés kedvezőtlenebb lehet a gyermek számára, mint az új helyzet, mely megkímélheti a gyermeket a szülők szüntelen vitája során rendszerint fellépő súlyos nevelési hibák, káros hatásától. A gyermek érdeke — de a házasság felbontását kérő felek érdeke is —, hogy az egymástól elszakadt szülők lehetőleg olyan kapcsolatban maradjanak, amely indulatoktól, gyűlölettől mentes. A szülők kötelessége, hogy gyermekeiket — megfelelő önkorlátozással — a lehetőség szerint óvják meg házasságuk válságba kerülésének következményeitől. A házasság felbontása nem járhat együtt azzal, hogy a gyermek elveszítse azt a szülőiét, aki nem fogja őt közvetlenül nevelni, ezért az a kívánatos, hogy a már semmiképpen fenn nem tartható házasság minél kisebb megrázkódtatással szűnjék meg. 3. A bontást kérő házastárs kötelességsértő magatartása esetében is fel kell bontani a házasságot, ha az már teljesen és helyrehozhatatlanul megromlottnak tekinthető. Ha viszont a házastárs a bontást kérő másik házastárs kötelességsértő magatartását megbocsátja, a házasság fenntartásához ragaszkodik, és még van is remény a házasság megmentésére, akkor a keresetet el kell utasítani. A házasság fenntartásához való ragaszkodása esetén azonban körültekintően vizsgálni kell a nyilatkozat őszinteségét. Gyakran előfordul, hogy az a házastárs kéri a házasság felbontását, aki saját kötelességsértő magatartásával idézte elő a felek közti viszony megromlását. Ez a tény önmagában nem akadálya a házasság felbontásának. A Csjt. 18. §-ának már idézett (1) bekezdése értelmében ugyanis a házasságot — ha teljesen és helyrehozhatatlanul megromlott — bármelyik házastárs kérelmére fel kell bontani. A házastárs a saját kötelességsértő magatartására azonban nem minden esetben hivatkozhat eredményesen. Ha ugyanis a másik házastárs ezt a kötelességsértő magatartást őszintén megbocsátja, ragaszkodik a házasság fenntartásához, s még van remény a házasság megmentésére, a bontásra irányuló keresetet el kell utasítani. A házasság fenntartásához való ragaszkodást, azt, hogy a házasfél valóban őszintén vagy csupán bosszúból, az esetleges újabb házasságkötés megakadályozása érdekében teszi nyilatkozatát, minden esetben gondosan vizsgálni kell. Az őszinte megbocsátási készségre alaposan lehet következtetni például abból, hogy a bontást ellenző házastárs milyen magatartást tanúsított az életközösség visszaállítása érdekében; közömbös volt-e a házasság alakulásával és a bontást kérő házastárs 30