Görgey Mihály - zoltán Ödön (szerk.): Polgári, gazdasági és munkaügyi elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának irányelvei, elvi döntései és állásfoglalásai (Budapest, 1976)

véve — nagyobb hátrány éri, vagy esetleg egyedül éri hátrány azt a felet, akinek a magatartása kevésbé felróható, mint a másiké. Az állam javára marasztalás tárgyában való döntésnél a büntető­jogi következményeket sem lehet figyelmen kívül hagyni. A büntetőjogi és polgári jogi szankciók egymásra tekintet nélküli halmozása a bíró­sági határozat nevelő hatását gyengíti vagy megsemmisítheti. Egyáltalán nem kerülhet sor az állam javára marasztalásra az olyan szolgáltatás (gazdagodás) tekintetében, amelynek a felektől való elvo­nása elkobzást elrendelő, a vagyoni előny értékének megfelelő összeg, illetőleg elkobzás alá eső érték megfizetésére kötelező büntető bírósági határozat útján már megtörtént. A kétszeres elvonás — még ha külön­böző jogszabályok alapján történnék is — nem volna összeegyeztethető az intézmény jellegével és céljával. Ez az eset forog fenn akkor, ha az elkobzás, illetőleg a kapott előny értékének megfelelő összeg megfizetésére kötelezés a Btk. 63., 154., illetőleg 235. §-a alapján történt. De hasonló a helyzet abban az esetben is, amikor a büntető bíróság az elkobzás, illetőleg az elkobzás alá eső érték megfizetése felől a Btk. 250. §-a alapján döntött. Igaz ugyan, hogy ilyen esetben a Btk. 250. §-ának (5) bekezdése értelmében a bíróság az el­kobzás, illetőleg az elkobzás alá eső érték megfizetésére kötelezés kimon­dását egészben vagy részben mellőzheti, de ilyenkor sincs helye annak, hogy a büntető bíróság által mellőzött elkobzás, illetőleg az elkobzás alá eső érték megfizetésére kötelezés tekintetében a polgári bíróság eltérően rendelkezzék. Más szóval, amit a büntető bíróság a Btk. 250. §-a alapján méltányosságból elengedett a vádlottnak, azt a polgári per bíró­sága nem veheti el tőle az állam javára marasztalás útján sem. A fentiekből az is következik, hogy ha a jogszabályok értelmében a szolgáltatás elkobzásának is helye lehet, a polgári per bírósága az állam javára akkor sem marasztalhat, ha a bűnügyben ítélkező bíróság annak sorsa felől már korábban — érdemben — határozott. Ha a büntető eljárás még nem fejeződött be, a polgári per bírósága akkor jár el helyesen, ha a pert a Pp. 152. §-a alapján felfüggeszti és az állam javára marasztalás tárgyában csak a büntető eljárás jogerős befejezése után határoz. Hasonlóképpen célszerű eljárni akkor is, ha büntető eljárás még nem indult, de a polgári per bírósága a fennforogni látszó bűntett miatt a Be. 98. §-ának2 megfelelően feljelentést tett. 2. Uzsorás szerződés esetében csak az uzsorásnak visszajáró vagy ál­tala visszakapott szolgáltatást lehet az állam javára megítélni. Uzsorás kölcsönszerződések esetében csak egyszer lehet a kölcsön ösz­szegét az állam javára megítélni akkor is, ha a hitelező ugyanazt az összeget többször adta kölcsön. Ha a kölcsönök összege különböző, de a hitelező későbbi kölcsön céljára a korábbi kölcsön összegét használta fel, a legmagasabb kölcsönösszeg tekintetében van helye az állam javára marasztalásnak. Az uzsorás szerződésből eredő jogvita legcélravezetőbb elrendezésére a törvény (Ptk. 202. §) a bíróságnak több lehetőséget biztosít. A bíróság vagy visszaállítja a szerződéskötés előtti helyzetet, vagy a szerződést az 2 A szóban levő rendelkezést ez idő szerint a Be. 122. §-a tartalmazza. 12

Next

/
Thumbnails
Contents