Görgey Mihály - zoltán Ödön (szerk.): Polgári, gazdasági és munkaügyi elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának irányelvei, elvi döntései és állásfoglalásai (Budapest, 1976)

köteles és elfoglalhatja a felajánlandó cserelakást. Ilyen vételi lehe­tőség esetén könnyebben jelentkezik vevő és kedvezőbb vételárat lehet elérni. A bennlakó tulajdonostársnak a vételárból való ré­szesedése ilyenkor is kevesebb lehet a tulajdoni hányadnak arányában járó összegnél, figyelemmel arra, hogy a közös házban volt lakása he­lyett cserelakáshoz jut, ami minden bizonnyal csökkentőén hat az érté­kesítés során elérhető vételárra. Mindezeket már az ítéletben kell meg­állapítani, de mérlegelni kell a bennlakó tulajdonostárs javára a való­színű kiköltözési költségét is. Ha azután az árverési vevő és a kiköltözésre kötelezett tulajdonostárs között vita támad a tekintetben, hogy a cserelakás megfelelő-e, ezt a bíróság a köztük lefolytatandó külön perben dönti el. E perben termé­szetesen azt is vizsgálja a bíróság, hogy a felajánlott cserelakásba köl­tözésnek nincsenek-e jogi akadályai. A jogi akadályok elhárítása és en­nek igazolása a vevő feladata. A cserelakás megfelelő voltának elbírá­lásánál a bíróság nem lehet figyelemmel minden addig élvezett előnyre (kert, gyümölcsfák stb.), a méltányos lakásszükséglet kielégítésére azon­ban a lakásnak alkalmasnak kell lennie. Ilyen esetben a kiköltöztetés végrehajtása bírósági végrehajtás útjára tartozik. A közös tulajdon megszüntetése iránti keresetindításra — jogszabály eltérő rendelkezése hiányában — akkor is lehetőség van, ha valamely ingatlan részben személyi, részben társadalmi tulajdonban áll. A Ptk.­nak az állami és szövetkezeti szocialista tulajdon védelméről szóló ren­delkezései folytán azonban ilyenkor is különös gonddal kell őrködnie afelett, hogy azokat sérelem ne érje. Ehhez képest ilyenkor az állam (szövetkezet) ellenzésével szemben a közös tulajdonnak értékesítés út­ján való megszüntetését mellőzni kell, s a megszüntetést a természet­beni megosztásra kell korlátozni. VL A Ptk. 147. §-a szerint a közös tulajdon megszüntetését bármelyik tulajdonostárs követelheti. Sem ez a §, sem a Ptk. 148. §-a nem említi azt, hogy alkalmatlan időben a megszüntetés nem követelhető, sőt a Ptk. tervezetének miniszteri indokolása kifejezetten arra utal, hogy a törvény a korábbi jogban ismert ezt a tilalmat elejti, mert társadalmunk gazdasági viszonyai között annak nincs létalapja. A miniszteri indokolás is említi azonban, hogy a megosztás jogának visszaélésszerű, a többi tulajdonostárs méltányos érdekeit súlyosan sértő gyakorlása ellen a Ptk. 5. §-a védelmet nyújt. Lehetnek esetek, amikor a közös tulajdon megszüntetése iránti ke­reset az alkalmatlan idő forgalmának teljes kikapcsolása mellett is alap­talannak mutatkozik, és így azt el kell utasítani. Ilyen lehet például az, ha valaki megszerzi a közös tulajdonban álló ház egy hányadát és rövidesen közösség megszüntetési perrel lép fel az anyagilag jóval erőtlenebb, a magához váltásra fel nem készült benn­lakó tulajdonostárssal szemben és az értékesítést így szorgalmazza. Meg­történhet, hogy a bennlakó tulajdonostársnak hibáján kívül elnehezült helyzetét akarja a másik tulajdonostárs kihasználni. Különélő vagy volt házastársak között is megtörténhet, hogy az egyik fél a másikkal szem­ben úgy lép fel, hogy annak inkább zaklatási vagy bosszantási jellege 135

Next

/
Thumbnails
Contents