Dárday Sándor - Gallu Józssef - Zilinszky Imre (szerk.): Tárgymutató a Döntvénytár I-XV. folyamához (Budapest, 1877)
78 99. §. Perorvoslat a kifogás tárgyában. A biró érdekeltsége miatt emelt kifogásoknál ugyanazon eljárás követendő, mely az illetékesség ellen emelt kifogásokra nézve szabályozva van. (Dtár I. e. k. 58.) (I. és II. u. k. 45.)* 102. §. Nyilvánosság a rendes eljárásnál. Oly per előadása, mely a polg. törvk. rendtartás 102. §-ának megfelelőleg kifüggesztve nem volt, nyilvánosnak nem tekinthető, s ennélfogva az ily előadás alapján hozott határozat is semmis. (Dtár II. e. k. 226.) (I. és II. u. k. 171.) Miután ugy a ptrs 102. §., mint az ügyv. szab. 70. §-a a nyilvánosságot a perek előadására nézve rendeli el, perek alatt pedig csak a szabályszerű keresettel folyamatba tett, s a ptrs 246. §-a szerint Ítélettel, vagy a törvény rendelete szerint ezzel egy tekintet alá eső érdemleges végzéssel eldöntendő ügyek értendők, a zárlat elleni kifogások folytán folyamatba tett ügy tehát a per fogalma alá nem esik: azon körülmény, hogy az elsőbiróság a zárlat elrendelése ellen beadott kifogások fölött tárgyalás után ez iránt nem nyilvános ülésben határozott, semmiségi okot nem képez. (Dtár XI. 39.) 108. §. Uj tárgyalás. A felebbviteli biróság, ujabb tárgyalás és bizonyítási eljárásnak a ptr. 108. §-a alapján történt elrendelése által, a ptr. 297. §. valamely pontja alá vonható semmiséget még oiy esetben sem követ el, ha az elsőbiróságot a felek által szabályszerüleg fel nem hivott tanuk kihallgatására utasitotta. (Dtár IV. 390.) Alperesnek a perfelvételi határnapon meg nem jelenése esetében, a felperes által felhívott tanuk kihallgatása a felebbviteli biróság által sem rendelhető el, melyhez rendes perben