Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XXVII. kötet. (Budapest, 1905)
*33 ződésnek a biztosítására adatott, s e szerint alperesnek ez uton keletkezett kötelezettségéből a követelés, igy a váltó nem érvényesíthető : ennélfogva alperes kifogásainak hely adandó, s az elsőbirófág itélele megváltoztatásával felperes keresetével elutasítandó volt. (1903 szeptember 7. 1904/1903. sz. a.) A m. kir. Curia : A kir. tábla ítélete indokainál fogva anynyival is inkább helybenhagyatik, mert az iparosok szabad ipargyakorolhatási jogukat szerződésileg nem korlátolhatják a közérdek lényeges hátrányára ; a sz—i sütőmestereknek az a kartellszerződésük pedig, amely a süteménynek, mint a mindennapi életszükségletnek, élelmi czikknek megdrágítására irányul, nyilván a fogyasztó közönség megkárosítását czélozza, s mint ilyen, a közérdek lényeges hátrányára vezet, s ebből következően közérdekbe ütközik. Ennélfogva ezen ügyletből keletkezett kereseti váltón alapuló követelés bírói oltalomban nem részesülhet. = A fogyasztó, illetve gazdaközönség megkárosítására irányuló kartell-szerződések, mint az erkölcsi fogalmakba ütközők — érvénytelenek. L. Dtár u. f. IX. 169., XXXVII. 35. 87. A kereskedelmi eljárást szab. igazságügyminiszteri rend. 6. §-ában felsorolt eseteket kivéve, a felek a kereskedelmi eljárást jogaik érvényesítése végett igénybe venni nem kötelesek. Ennélfogva a miatt, hogy a felperes az alperest illetőleg is kereskedelmi ügyleten alapuló keresetét nem a kereskedelmi biróság előtt indította meg és kivánja tárgyaltatni, az alperes sikerrel nem emelhet kifogást. (Debreczeni kir. tábla 1904 január 26. 429/904. sz. a.) A debreczeni kir. törvényszék : Az alperes hatásköri kifogásának helyt ád és e perben a saját hatáskörét leszállítja, ehhez képest a további eljárást e helyütt megszünteti s az iratokat a kir. törvényszék, mint kereskedelmi bírósághoz áttétetni rendeli. Indokok: A kir. törvényszék felperesnek abban a tényében,