Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XXVII. kötet. (Budapest, 1905)

I27 egyik tényező, hanem mint önálló, külön tartalék-nyereség veendő számításba, amely ebből folyóan a közgyűlés, mint a társaságot alkotó részvényesek akaratelhatározása leghivatottabb szervének határozata folytán felosztás alá bocsátható ugyan, de kötelezőleg felosztás alá nem bocsátandó. Ennek az 1900. év számlájára át­hozott összegnek számításon kívül hagyásával pedig az alperes társaságnak üzleti nyeresége a zárszámla szerint csupán 2.954,283 K 78 fill.-t tevén ki, alaptalan a felperesnek abbeli állítása, hogy ez az összeg nem egészében került felosztás alá, miért is a má­sodbiróság ítéletének felperest keresetével e részben elutasító ren­kezése szintén helybenhagyandó volt. 80. Felperesek az alperes nevére helyszínelt ingatlanokat a helyszínelés előtt az akkor még kiskorú alperestől meg­vásárolták s azt azóta békésen bírták. — Erre való tekin­tettel a kiigazítási keresetnek hely adatott, mert abból, hogy alperes utóbb a felperesekkel kötött szerződést meg nem támadta, s a felperesek birtokát elnézte, okszerűen következik, hogy a kérdéses szerződést nagykorúságának elérte után, utólag jóváhagyta s ahhoz hozzájárult. (Curia 1904 június 7. 7456/904. sz. a.) A sepsiszentgyörgyi kir. járásbíróság: A birtokkiigazitási keresetnek helyt ád s alperes annak tűrésére köteleztetik, hogy a keresetben megjelölt ingatlanok birtokkiigazitás utján neve tör­lésével felperes javára telekkönyvileg bekebeleztesenek. Indokok: Felperes tanúinak vallomásával teljes bizonyítást nyert felperes azon tényállítása, hogy a keresetben felsorolt ingat­lanokat a helyszínelés előtt, alatt és után folyton és békésen bír­ták s jelenleg is birják, továbbá, hogy azokat még a helyszínelés előtt az alperestől és testvérétől 20 frt vételárban megvásárolták. Igaz ugyan, hogy a vásári szerződés idejében az alperes ön jogú nem volt, tekintettel azonban 'arra, hogy a felperesekkel kötött szerződést meg nem támadta, s a felpereseit birtokát elnézte, ok­szerűen következik, hogy a kérdéses szerződést nagykorúságának

Next

/
Thumbnails
Contents