Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XXV. kötet. (Budapest, 1904)
8 5A helyi érdekű vasutak épitési költségeihez való hozzájárulási tőkék természete kizárja azt, hogy a kereskedelmi törvénynek a részvényjegyzésre vonatkozó szabályai nyerjenek alkalmazást, ezen hozzájárulásoknál nem a részvény, hanem a vasút építéséhez füzödő közvetlen érdek képezvén a tulajdonképpeni ellenértéket. — Nem szükséges tehát jelesül a hozzájárulás érvényes kötelezéséhez Írásbeli részvényjegyzés, hanem élőszóval is történhetik. (Curia 1903 május 20. 3090/902. sz. a.) A budapesti kir. törvényszék : Alperesek kötelesek egyetemleg felperesnek 4000 K tőkét és járulékait végrehajtás terhe mellett megfizetni. Indokok: A kereset arra van alapitva, hogy néhai M. A. K. J.-val, mint engedélyessel szemben kötelezte magát a felperesi vasút építéséhez törzsrészvények ellenében 2000 forinttal hozzájárulni. K. J. jogait felperes r. társaságra engedményezte. Hogy K. J. volt az engedélyes és hogy jogait felperesre ruházta át, az az alperesek tagadásával szemben a B. a. kormányhatóságilag helybenhagyott alapszabályokkal bizonyítva van. Alperesek örökösi minőségüket sem vonták kétségbe. Ezek után a kir. törvényszék alpereseket a keresethez képest marasztalandóknak találta, mert a kereskedelmi törvény 150., 151., 161. §-aira alapított kifogásaik meg nem állhatnak. A 150., 151. §-ok esete itt fen nem forog, a helyi érdekű vasutak épitési költségeihez való hozzájárulás az 1880: XXXI. és 1888: IV. tcz. által eltéróleg szabályoztatván. Ezen határozmányok s a hozzájárulási tőkék természete kizárja azt, hogy itt a kereskedelmi törvény értelmében való részvényjegyzés szabályai alkalmaztassanak. Ezen hozzájárulásoknál nem a részvény, hanem azon közvetlen érdek, mely a vasútépítéshez való hozzájárulást indokolja, képezi a tulajdonképpeni ellenértéket. A kereskedelmi törvény 161. §-ára hivatkozás pedig éppen nem talál, mert ez harmadik személyek jogviszonyait éppen nem érinti, mert a hozzájárulási tőkékkel szemben a törzsrészvények kiadására éppen a részvénytársaság