Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XXV. kötet. (Budapest, 1904)
6 csakis a közvagyon kezeléséből kifolyó ügyekben van hivatva, mig a közvagyon állagát, vagy arra vonatkozó kötelezettséget érintő ügyekben, mint a jelenlegi, külön meghatalmazás nélkül, elnök vagy igazgató által képviseletnek helye nincs, hanem a közbirtokosok felperesekül egyénenként léphetnek fel, s alperesekül egyénenként, esetleg a netán ismeretlenek hírlapi idézés utján vonandók perbe ; tekintve, hogy a peres felek előadása szerint a közbirtokosság szabályszerűen szervezve nincs ; tekintve végre, hogy a községi árvapénztárnak perbeli képviseletére nem a közgyám, mint az elöljáróságnak egyik tagja, hanem az 1868. évi LIV. tcz. 84. §-a értelmében az elöljáróság, illetve annak elnöke a községi biró van hivatva ; az árvapénztárnak a községi árvagyám által perbe idéztetése tehát szintén szabálytalan : mindkét alsóbiróság Ítélete az összes perbeli eljárással együtt, minthogy a per valamennyi alperes irányában csakis egységesen bírálható meg, az 1881 : LIX. tcz. 39. §-ának kJ pontja alapján hivatalból megsemmisíttetik, s a kereset záros határidő alatt kijavítás végett felperesnek visszaadatni rendeltetik. 4Ha az elsőbiróság a birói illetőség felett külön nem határozott, hanem a felebbezési bíróság a birói illetőség hiánya miatt az eljárást hivatalból szüntette meg, ezen végzése ellen felfolyamodásnak helye van. — Nem forog fen hivatalból észlelendő pergátló akadály, midőn a kereset arra irányul, hogy a felperesnek, mint az alperes betéti társaság tagjának, alperes társasági betétét adja vissza. (Curia 1903 június 24. 1903. H. 25. sz. a.) A m. kir. Curia mint felülvizsgálati bíróság: A felebbezési bíróság végzése megváltoztattatik, az eljárás a birói illetőség hiánya miatt hivatalból megszüntethetőnek nem találtatik és a felebbezési bíróság további megfelelő eljárásra utasittatik. Indokok: Az elsőbiróság felperes keresetére tárgyalást tűzött és alperes a birói illetőség hiánya miatt pergátló kifogást sem az elsőbirósági, sem a felebbezési eljárás folyamán nem tett ; tehát az elsőbiróság a birói illetőség felett külön nem határozott, hanem.